Életveszélyes az őskohó
2005. május 2. 16:17
Életveszélyessé vált, ezért nem látogatható Magyarország legrégebbi ipartörténeti műemléke.
A tél teljesen tönkretette az 1814-ben épült őskohó falait, amelyekre eddig főkent a gyerekek másztak fel előszeretettel. A Fazola-féle őskohót ezért most egy ideig nem látogathatják a turisták. A műemléket kordonnal kellett körülvenni, hogy távol tartsák a látogatókat.
'Oda nem mentünk be, mert nem lehet, le van zárva. Sajnálom, hogy nem mehettünk be. Nemrég még csapolás is volt itt' – mondta Takács Zsolt.
Az őskohót 1952-ben az eredeti tervek alapján építették újjá. Az elmúlt években azonban alig foglalkoztak a műemlékkel.
'Elmaradtak a szükséges felújítások, fejlesztések, amik odáig vezettek, hogy 2002-ben a kohó egyik oldala leomlott' – mondta Porkoláb László, a Kohászati Múzeum igazgatója.
Tavaly ezt a hibát 32 millió forintért kijavították. Most még nem tudni, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság mikor és mennyi pénzt ad a helyreállításra.
Magyarország legrégebbi ipartörténeti műemlékét évente 25-30 ezren látogatják. A közeljövőben akár élménypark is megnyithatja itt kapuit, de addig is a legfontosabb feladat az életveszélyes állapot elhárítása.