Biciklis száguldás elengedett kézzel

rtl.hu

2005. május 2. 20:57

Farkas úr újra felült halálbringájára, és kaszás biciklijével kormány nélkül száguldott le a Kékestetőről.

Farkas Árpád kétkerekűjéről egy képzeletbeli újság apróhirdetésében ehhez hasonló szöveg jelenne meg: “Használt női kerékpár kaszákkal díszítve eladó!” Hogy hogyan és miért került fel a 6 darab, aratáshoz szükséges eszköz egy közönséges biciklire, azt azonnal megtudhatják.

Farkas Árpád azt vette a fejébe, hogy a Kékestetőn 22 hajtűkanyart fog megtenni úgy, hogy nem fogja a kerékpárja kormányát. És, hogy a 20 kilométeres úton azért mégse unatkozzon, teniszlabdák dobálásával szórakoztatja magát.

A hatvanhét éves férfi rövid bemelegítés után, karjelzésre indult el a több kilométeres lejtőn lefelé. Farkas úr alig volt túl a rajton, máris az árokba dobta kerékpárja kormányát. Innentől kezdve csak az egyensúlyában bízhatott.

„Szinkronban kell lenni. Az egyensúly jön magától…” - mondta Farkas Árpád.

Farkas úrnál egy évvel ezelőtt már jártunk. A sírköveket készítő mester a mecseki falucska egyik fő attrakciója. Tavaly döntött úgy először, hogy labdákkal zsonglőrködve ereszkedik le a Mecsek egyik lejtőjén. Igaz, akkor még csak négy kasza volt a fedélzeten. A rekordot szakadó esőben, száguldó gépkocsik közt állította be. 350 méter után a férfinek nemcsak a kimerültségtől remegett a lába. 

„Ez az eső nem volt benne a pakliban. Ettől nem annyira féltem, hanem az emberektől” – mondta annakidején.

De térjünk vissza a mostani próbatételhez, a Mátrába. Farkas úr már túl van a táv első felén. A célhoz közeledve azonban a kerékpár első kereke váratlanul rángatózni kezdett.

„A kaszák vitorláznak. Vitorláznak, és ezáltal minden remeg. Beremegteti a szerkezetet elől” – mondta Farkas úr a kerékpáron ülve.

Aztán a befutó! Farkas úr a fékezéstől és a vakmerő motorosoktól ugyan rogyadozó térddel szállt le a nyeregből, de máris egy újabb rekord kísérleten töri a fejét. Európa egyik legnagyobb, 35 km-es lejtőjéről szeretne leereszkedni – persze ugyanígy, kaszákkal megrakodva.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!