Leszakadt a mozgólépcső a Batthyány téren

rtl.hu

2005. április 28. 15:45

Reggel leszakadt a mozgólépcső egy darabja a Batthyány térnél. Csak a szerencsének köszönhető, hogy egyetlen utas sem sérült meg, ugyanis azon a részen épp akkor senki sem állt. A balesetet az okozta, hogy elszakadt a vonólánc.

A szakemberek is csodálkozva nézték, hogy mi történt. Ilyet még egyikük sem látott. A Batthyány térnél reggel fél hétkor eltört a mozgólépcsőt mozgató vonólánc és a lépcső egy része beszakadt.

'Hatalmas robajt hallottam, először azt hittem, hogy füstfelhőt látok, azután kiderült, hogy nem füst, hanem porfelhő volt. Tény az, hogy a mozgólépcső legalább 8-10 lépcsőrésze összefutott lefelé, és egy nagy üreg tátongott a mozgólépcső elején' – mondta egy szemtanú.

Az utasok szerint az volt a szerencséjük, hogy egyikük tétovázott, mielőtt rálépett a lépcsőre. Így a veszélyes részen épp akkor senki sem állt.

'Láncszakadáskor a mozgólépcső automatikusan megáll. Tehát ebben az esetben, ha utas állt volna ezen a lépcsőn, valóban becsúszott volna, de a mozgólépcső megállt, tehát nem rántotta volna magával az utast. Sérülést okozhatott volna' – mondta Héri József főmérnök.

A Batthyány téri mozgólépcsőt 1989-ben adták át, vagyis 16 éves. Budapesten összesen 95 mozgólépcső van. Ez nem számít a legidősebbek közé. Vannak olyan mozgólépcsők is, amelyek az 1970-es évek óta működnek. Ilyen hiba, mint ami most itt történt, még soha nem fordult elő.

Bár a lépcsők állapotát rendszeresen ellenőrzik, a vonólánc szilárdságát csak főjavításkor tudják megvizsgálni, amikor az egészet kiszerelik. A sérült mozgólépcsőt az állomás nyári felújításáig már valószínűleg nem indítják újra.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!