Baleset egy leszakadt konténer miatt

rtl.hu

2005. április 28. 7:30

Kamionról leesett konténerbe rohant egy furgon a fővárosban kora reggel. Egy ember sérült meg.

Túl magas volt a házimozikat szállító kamion, ezért nem fért át a vasúti felüljáró alatt. A rakomány lezuhant az útra, a mögötte haladó  kisteherautó ennek csapódott neki.

„A teherautó sofőrje a roncsok közé ragadt, hidraulikus feszítőkkel szabadították ki. Súlyos sérülésekkel került kórházba” – mondta Molnár Péter, a fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

A férfi életveszélyes állapotban fekszik a Péterfi Sándor utcai kórházban. A konténer tönkre tette a mellette haladó kocsit is, nekicsapta a falnak.

A kocsi sofőrje panaszkodott, hogy csak egyetlenegy kisbuszos állt meg segíteni, a többiek kisoroltak a külső sávba. A tűzoltók megpróbálták visszahúzni a kamiont, de mivel az karcolta a betont, először levágták a konténer talpait. A sor több kilométeresre torlódott reggel, a forgalmat rendőrök terelték el. Azóta már járható a körút.

A kamion sofőrje nem akart nyilatkozni az RTL Klub Híradójának, azt mondta, hogy nagyon sokszor a Hungária körúton jár, csak sokkal nehezebb rakománnyal. Most pedig könnyebb volt a súly, ez magasságban centiket jelent.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!