2005. április 26. 17:45

Reggelre minden utat sikerült megtisztítani a törmelékektől az özönvíz sújtotta Mátrakeresztesen. A hétfői esőzés közben újabb hordalékot hozott le a domboldalakról.

Egy héttel az özönvíz után még mindig nagy erővel zúdul le - az egyébként csendesen csordogáló - Csörgő patak. A hétfői esőzésnek köszönhetően reggelre 20 centimétert emelkedett a víz szintje, ez azonban nem hátráltatta a romeltakarítást. Mára minden utat sikerült megtisztítani a törmelékektől.

'Az igazi helyreállítás csak ezután kezdődik, mert először a romokat kellett elszállítani, hogy hozzá lehessen kezdeni az építésekhez' – mondta Szabó János alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A szeretetszolgálat munkatársai délután házról-házra jártak és összeírták, hogy a károsultaknak mire lenne szükségük. Mára ígérték, de a településen továbbra sem iható a vezetékes víz. Ezt jelzi a falu közepén álló lajtoskocsi is. Néhány méterrel arrébb meleg ételt osztanak az önkormányzat munkatársai a helybélieknek és a mentésben résztvevőknek.

A legtöbben ma a patakmeder tisztításán fáradoztak. A hétfői esőzés ugyanis újabb hordalékot hozott le.

Nem az erdőirtás a felelős

Nem az erdőirtások okozták a múlt hétfői áradást Mátrakeresztesen és környékén - mondta az Állami Erdészeti Szolgálat egri igazgatóságának vezetője. Kondor István szerint az elmúlt öt évben összesen a terület 2 százalékán vágtak ki erdőt, de azokat azonnal pótolták is. Hozzátette, hogy múlt hétfőn 1-2 óra alatt körülbelül 3 millió köbméter csapadék hullott a környéken, azt pedig semmilyen erdő sem tudta volna visszatartani.

Árad a Sajó

Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Sajó teljes magyarországi - mintegy 200 kilométeres - szakaszán. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt Sajópüspökinél a víz szintje elérte a 300 centimétert. A megemelkedett vízszint, egyelőre sehol sem okozott problémát. A putnoki önkormányzat azonban 300 homokzsákot kért a megelőzési munkálatokhoz.

A folyó tetőzését szerdán Sajószentpéternél várják a szakemberek. A Tisza mentén 3 szakaszon rendeltek el árvízvédelmi készültséget Borsodban. De elsőfokú készültséget rendeltek el a Takta alsó szakaszán is.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!