2005. április 7. 20:31
A 30 éves férfi oxigénpalack, és mindenféle emberi segítség nélkül szeretné meghódítani a világ tetejét, vagyis a Mount Everest-et.
Egy hegymászó, aki nem a hegyek között, sokkal inkább itthon érzi magát fogságban. Alig melegedett meg itthon, most újra a felhők közé vágyik. Tavaly szeptemberben mi is figyelemmel kísértük, hogyan győzte le minden idők egyik legmerészebb akadályát. 8201 méter magasan a fogcsikorgató hideggel, a perzselő napsütéssel küszködve jutott fel a Cho Oyu tetejére, oxigénpalack nélkül, teljesen egyedül, hogy negyed órán át, innen csodálja a világot.
Akkori győzelmét még az sem árnyékolta be, hogy a nagy nyomáskülönbség hatására bal szemén 30%-os látáskiesése lett. Mindez nem rémítette meg, sőt októberben még úgy tervezte, csak egy hónapot tölt itthon, aztán újra nekivág a legmagasabb csúcsok egyikének. Az egy hónapból hat hónap lett, de hátizsák újra a szoba közepén hever, Dávid pedig újra pakol. A Mount Everest a következő akadály. Járt már ott, de magyar mászók közül még senki sem jutott fel oxigénpalack és teherhordók nélkül ide.
„Valójában nagyon várom, hogy felébredjek. Sokan mondták, hogy amit csinálok, az olyan, mint egy álom. Szerintem ez pont fordítva van. Az, amit itthon megélek, az egy délutáni szunyókáláshoz hasonlít, de amikor kiszállok a repülőgépből, akkor indul az ébredési időszakom, akkor vagyok újra elememben” – mondja a férfi.
A nem mindennapi feladatra a hegymászónak is rendkívüli módon kell készülnie. Nemcsak az oxigénhiány miatt kell edzenie tüdejét és testét, de némi túlsúllyal kell rendelkeznie, hogy az embert próbáló terhelésben legyen elég ereje az utasszállító repülőgépek magasságában a csúcs meghódításához.
„Tulajdonképpen egy hosszútávfutóra van szükség keringés és légzés szempontjából, de alkat szempontjából egy birkózóra lenne szükség. Én nem vagyok egy mackós típus, így nagyon sokat kellett ennem, és pihennem, hogy a megfelelő testalkatom kialakuljon”.
Az utolsó tegnap esti edzés azonban nem segített az első igazi akadály leküzdésében. Dávidnak ugyanis minden évben itt kell hagynia valamit az életmentő felszerelésből, hiszen mindössze 20 kilónyi csomaggal repülhet. De ma hajnalban szerencséje volt.
„Azt várom, hogy elérjem a Mount Everest csúcsát, soha nem voltam még ilyen magasan. És ez egy ijesztően érdekes dolog. Emberileg is sokat várok. Magam leszek, nem lesznek társaim, így szinte laboratóriumi körülmények között vizsgálom majd magam, és játszom azt a furcsa játékot, amit eddig is játszottam, hogy mi a helyem és szerepem ezen a bolygón.”
A búcsúzás ebben a családban talán már megszokott jelenség, hiszen a hegymászó annyiszor indult már hosszú, és veszélyes útra, hogy bár mindenki félti, mégis hozzászoktak a búcsúhoz.
„Mindig féltem, de egyben bízom is benn, hogy megcsinálja, amit akar. Csodálatosnak tartom, hogy valaki tényleg azt csinálja, ami az élete, így ezt tiszteletben tartom, akármennyire is féltem” – nyilatkozta Klein Sándor, Dávid édesapja.
Dávid tervei szerint májusban érné el a 8850 méteres magasságot. Ha ez sikerül, némi pihenés után ebben az évben még kétszer szeretne útnak indulni, hogy legyőzze a 8000 méter feletti hegyeket. Eddig erre még soha nem volt példa. Ő azonban bízik benne, hogy neki sikerülni fog. Ő ugyanis azt vallja, ebben a feladatban nem a hegyet, nem a magasságot, hanem önmagát kell legyőznie. Az pedig már neki sokszor sikerült.
