2005. április 4. 14:13

A meseparkban a hagyományokat kívánják megőrizni, és nem fog hasonlítani egyetlen hasonló szórakoztató parkhoz sem.

Az elképzelés szerint Csurgó határában egy negyven hektáros területen épül majd meg a népmesepark. A polgármester szerint olyat akarnak építeni, amilyet még nem látott a világ.

'Itt csak népmesei elemek lesznek. Népmese alakok, népmesében szereplő állatok, építmények. Itt igazán a gyerekek játszhatnak. Tehát nem csak megnéznek valamit és nem csak ráülnek egy mesehintára, vagy mesehajóra, hanem eljátszhatják a népmeséket' – mesélt a tervekről Bihariné Asbóth Emőke, polgármester.

A leendő park területén most még szántóföld van, de a helyiek optimisták, hogy a környék önkormányzatainak sikerül a beruházáshoz szükséges pénzt megszerezni.

Néhány évvel ezelőtt Torgyán József, akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ide a városba egy biodízel üzem építését ígérte. Akkor azt mondta, hogy ez majd fellendíti a térség gazdaságát. Ez azóta csak mesének bizonyult. A helyiek most azt remélik, hogy a mesepark nem csak mese lesz és azon túl, hogy száz embernek biztosítanak munkalehetőséget, idecsalogatja majd a turistákat is.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!