Meghalt az eltűnt lány
2005. április 4. 16:26
Megtalálták a péntek este eltűnt 14 éves szécsényi lány gyilkosát. A feltételezett tettes, egy 24 éves férfi bevallotta tettét.
A lány a közelgő 14. születésnapját szerette volna megünnepelni barátaival a szórakozóhelyen. Az ünneplés péntek este 10 óra után ért véget.
A lány és a barátnője gyalog indultak haza, aztán elköszöntek egymástól. A 14 éves lány már egyedül ment az úton, amikor a busz mögül kilépett támadója.
A 24 éves, szintén Szécsényben lakó férfi valószínűleg kifigyelte a lányt, akit többször megütött, majd az autójába tuszkolta. Innen a fiatalember a közelben élő nagyanyja házához vitte a lányt, akinek a testét az udvaron lévő szennyvízaknába lökte. Azt egyelőre a rendőrök sem tudják, hogy ekkor élt-e még a lány. Ebben valószínűleg a férfi sem lehetett biztos, mert egy követ is a lányt testére dobott.
A faluban azt is sokan tudják, hogy a fiatalember volt már büntetve. Évekkel ezelőtt másfél év börtönbüntetést kapott, de jó magaviselet miatt 2003 januárjában szabadult.
„Erőszakos bűncselekményt követett el nők ellen, akiket megkötözött, bántalmazott, megerőszakolt” – mondta Dudvai Dezső, a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.
A férfi autóját több szemtanú is látta azon az estén ott, ahol a lány eltűnt. Ez a nyom vezetette a rendőröket a fiatalemberhez, aki bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot. Arról azonban még nem beszélt, hogy miért kellett meghalnia a lánynak. Így azt is csak a boncolás után tudják majd megmondani, hogy vajon a 14 éves lányt megerőszakolta-e.