2005. április 3. 17:37

A hívők hétfő déltől róhatják le kegyeletüket a pápa előtt. A gyászszertartásra 2 millió embert várnak, a római stadionokban szálláshelyeket alakítanak ki.

A halálhírről előbb elektronikus levélben értesítették az újságírókat, 20 perccel később pedig a római Szent Péter téren összegyűlt, körülbelül 100 ezer fős tömegnek jelentette be Leonardo Sandi bíboros, hogy elhunyt a pápa.

'Kedves testvéreim, este 9 óra 37 perckor, a mi rendkívül szeretett szentatyánk, II. János Pál megtért az Atya házába. Imádkozzunk érte' - mondta a Vatikán államtitkár-helyettese.

Az emberek előbb tapsolni kezdtek, hogy kifejezzék tiszteletüket az elhunyt egyházfő iránt, majd elcsendesedtek, és énekelve, illetve némán imádkoztak.

'Csöndben elmondott imánkkal csatlakozzunk a pillanathoz, amikor a Szentatya találkozik Jézussal a mennyekben' – kérte a bíboros, majd megszólaltak a Bazilika harangjai, amelyek órákig zúgtak a halott pápa lelki üdvéért.

Az RTL Klub római tudósítója szerint még sokáig égett a lámpa a pápa szobájában. Az ott lévők gyertyát gyújtottak az egyházfő lelki üdvéért.

Hagyományok szerint Róma plébánosának kell bejelentenie a pápa halálhírét, aki vasárnap délelőtt ezt szintén elektronikus levélben tette meg.

Vasárnap adták ki a pápa halotti bizonyítványát is, amelyet II. János Pál személyes orvosa írt alá. Eszerint a pápa vérmérgezés és visszafordíthatatlan szívelégtelenség következtében hunyt el, de a dokumentum utalást tesz a katolikus egyházfő számos más betegségére, például a Parkinson-kórra és a légzési nehézségekre, ami miatt korábban gégemetszést hajtottak végre rajta.

'Halála előtt, este nyolckor szentmise volt a pápánál, ahol megkapta az útra való oltári szentséget, és újra feladták neki a betegek kenetét. A továbbiakban II. János Pál 1996-os apostoli konstitúciója lép életbe' - mondta vatikáni szóvivő, vagyis életbe léptek azok a törvények, amelyet kilenc éve a pápa maga alkotott a halála esetén szükséges intézkedéséről, utódjának megválasztásáról.

Az elmúlt két napban a katolikus egyházfő elbúcsúzott mindenkitől, a híveknek halálos ágyáról azt üzente: 'Én derűs vagyok, legyetek azok ti is.'

Az Apostoli Palotában ravatalozták fel II. János Pált. A pápát a Kelemen-teremben helyezték el. Főpapi süveget, vörös miseruhát adtak rá, bal oldalán pedig elmaradhatatlan útitársa, a pásztorbotja nyugszik. Mellette svájci gárdisták őrködnek. Vezető egyházi személyiségek és hivatalos emberek rótták le kegyeletüket a katolikus egyházfő előtt. A ravatalnál Eduardo Somalo bíboros mondott imát.

Carlo Ciampi olasz köztársasági elnöknek könnyek szöktek a szemébe, miközben csendben nézte a pápát. Silvio Berlusconi kormányfő ugyancsak a Kelemen-teremben búcsúzott.

Nem sokkal korábban a Szent Péter téren összegyűlt, több mint százezer ember előtt Angelo Sodano celebrált misét. A bíboros közös imára szólította fel a híveket, zarándokokat. Ők hétfő délutántól láthatják a pápát. A katolikus egyházfő ravatalát a Szent Péter bazilikában állítják fel, és három napon át várhatóan százezrek búcsúznak majd el a pápától.

Egyelőre még nem tudni, hogy hol és mikor helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt. Hétfőn összeül a bíborosi testület, és felolvassák II. János Pál levelét, amelyben arról ír, hogy mi történjen halála után. A pápa kifejezetten kérte, hogy szülőhazájában, Lengyelországban temessék el, de az RTL Klub római tudósítója úgy tudja, hogy ezt a szándékát megváltoztatta, és hajlandónak mutatkozott arra, hogy a Vatikánban helyezzék végső nyugalomra. A gyászszertartás, amelyre 2 millió embert várnak, valószínűleg csütörtökön lesz. A római stadionokban szálláshelyeket alakítanak ki a zarándokoknak.

A legyengült egyházfőt több mint egy hónapja, február 24-én influenzaszerű tünetekkel szállították a római Gemelli kórházba, ahol légzési nehézségei miatt gégemetszést hajtottak végre rajta, majd orvosai eltiltották a beszédtől.

Néhány nappal később a pápa megjelent kórházi szóbájának ablakában, hogy röviden, némán köszöntse több ezer hívét a kórház előtt. Állapota ezután - a vatikáni közlemények szerint - folyamatosan javult és el tudta látni magát. A húsvéti nagyhetet megnyitó virágvasárnapi misét viszont nem ő pontifikálta, csak egy olajfaággal integetett ablakából.

A Vatikán eközben folyamatosan cáfolta, hogy az egyházfő állapota romlik, egészen csütörtökig, amikor bejelentették, hogy a pápa egészségi állapota válságos és feladták neki az utolsó kenetet. Azóta egymást érték az ellentmondó hírek a pápa egészségi állapotáról. Több hírügynökség már péntek éjszaka azt jelentette, hogy II. János Pál pápa meghalt, de a Vatikán ezeket a híreket sorra cáfolta.

Azt szóvivője, Joachin Navarro-Valls elismerte, hogy az egyházfő állapota csütörtök reggel óta folyamatosan romlott. A hivatalos közlés szerint vérnyomása csökkent, légzése felületessé vált, szív-, vérkeringési- és veseelégtelenség alakult ki nála. Életfunkciói jelentősen romlottak úgy, hogy közben szervezete az évek óta elhatalmasodó Parkinson-kórral is küzdött. Lábait ízületi gyulladás kínozta, ezért csak nehezen és fájdalommal tudott járni segítség nélkül.

A Vatikán szombat délután azt közölte, hogy II. János Pál kezdi elveszíteni az eszméletét, de nincs kómában. Este 21 óra 37 perckor pedig hivatalosan is bejelentették a katolikus egyházfő halálát. A szóvivő elektronikus levélben értesítette az újságírókat.

II. János Pál tudatosan viselte hosszú betegsége okozta szenvedéseket. Maga döntött arról, hogy nem vonul kórházba. A katolikus egyházfő csütörtökre virradó éjjel megkapta a betegek kenetét. Ezt a szentséget a veszélyben, különösen súlyos betegségben szenvedőknek adják, ezért tévesen utolsó kenetnek is nevezik. Ilyenkor szentet olajjal keresztet rajzolnak a beteg homlokára, kezére és lábára.

A pápa - és ez a szentség elfogadása miatt fontos - eszméleténél volt, így tudatosan készülhetett utolsó útjára. A betegek kenetét egyébként nem először vette fel II. János Pál. 24 évvel ezelőtt, amikor merényletet követtek el ellene, már egyszer kiszolgáltatták számára a betegek kenetét. Ezáltal a szenvedő - a római katolikus hit szerint - megkapja a Szentlélek kegyelmét, amely megerősíti a hitet, és segíti elfogadni a halált, ha az Isten akarata.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!