2005. március 30. 18:22

Aláírásokat gyűjt egy szülői munkaközösség, mert szerintük az oktatási tárca hátrányos helyzetbe hozta az idén érettségizőket.

A első emelt szintű érettségitől nem csak a diákok félnek, hanem már a szülők is.

„Egy hibás, illetve jogtalan rendszerből következtetek arra, hogy lényegesebben rosszabbak az esélyeim, mint a tavaly érettségizetteknek” – mondta az egyik gimnazista fiú.

Ebbe nem nyugszik bele a Városmajori Gimnázium Szülői Munkaközössége. Aláírást gyűjtenek, hogy az oktatási tárca számolja igazságosabban a kétszintű érettségi pontjait.

Egy korábbi ötös automatikusan 30 pontot ér a felvételin, idén viszont, ha nem tud mindent a diák, de ötöst kap, akkor csak 28 pontja lesz.

„A régi érettségizők láblógatva megszerzik a 7 pontot, és kiszorítják a gyerekeket, akiknek 90 százalék feletti teljesítményt kell produkálniuk a mostani vizsgán” – mondta Márkfy Gábor, a Városmajori Gimnázium Szülői Munkaközösségének tagja.

Az oktatási biztos elismeri, hogy az idei érettségizők hátrányba kerülnek, de ha most változtatnának, az szerinte nagyobb gondot okozna. A minisztérium azt mondja, két rossz közül, a kevésbé rosszat választották.

„Egy rendszer sem tökéletes és igazságos, mérlegelni kell, hogy melyik megoldás okoz kevesebb sérelmet és igazságtalanságot” – mondta Magyar Bálint oktatási miniszter.

A városmajori szülők mindenesetre nem hagyják annyiban. Azt mondják, ha kell, tüntetnek, és az éhségsztrájktól sem riadnak vissza.

Joggal érezhetik magukat kísérleti nyulaknak az idén érettségizők. Rajtuk tesztelik az új érettségi rendszert. A minisztérium azt ígéri, ha idén találnak hibát, akkor azt jövőre kijavítják.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!