Lelőtte feleségét, majd öngyilkos lett
2005. március 30. 16:44
A férj nem tudott belenyugodni, hogy felesége el akar válni tőle, ezért először az asszonnyal, majd magával végzett.
A 31 éves asszony szüleivel lakott együtt Szigetváron. Innen indult biciklivel dolgozni hajnali öt órakor. Azt tervezte, hogy munka után beadja a válókeresetet, de ezt már nem tudta megtenni. A temető mellett biciklizett, amikor férje lelőtte.
„A nyomozás felderítette, hogy a házaspár válófélben volt, és a bűncselekményt az eddigi adatok szerint a férj követte el, az illegálisan birtokolt lefűrészelt csövű vadászpuskával” – mondta a Szigetvári Rendőrkapitányság alezredese.
A 31 éves férfi miután Szigetváron lelőtte feleségét, autóval átjött Sellyére, és a helységnévtábla közelében sörétes puskájával önmagával is végzett.
Információink szerint a feleség azért akart elválni férjétől, mert kiderült: a férfinek egy korábbi kapcsolatából van egy eltitkolt gyereke, akinek rendszeresen utalja a tartásdíjat. A férj három hete visszaköltözött feleségétől az édesanyjához. Őt hívta fel utoljára a halála előtt, hogy elbúcsúzzon tőle. A telefonhívás után az idős asszonyt sokkos állapotban szállították kórházba.