2005. március 29. 17:40

Angliában idén negyedszer rendezték meg a lakókocsik gyorsasági versenyét. A 12 körös száguldás végére nem sok autó maradt épen, de a versenyzők szerint ez nem a gyorsaságról, hanem a rombolásról szól.

Több százan voltak szemtanúi a negyedik 'lakókocsi nagydíj' startjának az angliai Bovingdon melletti pályán a múlt pénteken. Néhány körrel a rajt után azonban az egy tucat induló közül jó néhányan kénytelenek voltak feladni a 12 körből álló versenyt, mert az ütközések miatt alig lehetett ráismerni lakókocsijukra.

10 kör után már tudni lehetett, melyik lakókocsi-vezető marad talpon. A 250-es rajtszámmal indult 36 éves Julian Buck tavaly a második helyen végzett, idén viszont megszerezte a trófeát. Szerinte ez a verseny arra is jó, hogy a forgalmi dugók miatt felgyülemlett feszültséget autóstársain végre le lehet vezetni.

A szervezők azt ígérik, jövőre újra várják az indulókat a különleges megmérettetésre, és addig az idén kiesett versenyzőknek is van idejük arra, hogy új lakókocsikat eszkábáljanak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!