2005. március 29. 19:08

Elhunyt Losonczi Pál, a szocialista korszak Elnöki Tanácsának elnöke. 20 évig töltötte be ezt a posztot, amely a mai köztársasági elnök tisztségének felelt meg.

Losonczi Pál szinte az egész világot beutazta, de főként a harmadik, azaz a fejlődő világ országait látogatta. Mindenütt főként a mezőgazdaság érdekelte. 1948-ban szülőfalujában Barcson a Magyar Dolgozók Pártja utasítására megalapította a Vörös Csillag Termelő Szövetkezetet, amelynek egészen 1960-ig volt az elnöke. A forradalom leverése után tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületeinek. Közben a földművelésügyi miniszter feladatait is ellátta.

1967-től az Elnöki Tanácsot vezette, de hatalma névleges volt, ténylegesen a párt első titkára irányított. Titkára szerint Losonczi Pál utálta a diplomáciai formalitásokat, ennek ellenére 20 éven át mással sem foglalkozott.

'Nagyon nem szerette a protokollt, és az Isten azzal verte meg, hogy protokoll lett a munkaköre' – mondta Kapossi Kiss István, Losonczi Pál volt sajtótitkára és beszédírója.

1987-ben nyugdíjba ment, azóta visszavonultan élt Barcson. A Kádár-rendszerben betöltött szerepéről nem volt hajlandó nyilatkozni. 86 évesen halt meg.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!