Elfogták a kocsmában hagyott baba anyját

rtl.hu

2005. március 26. 15:42

A nő beismerte tettét, az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint néhány nappal korábban szült.

A rendőrök a személyleírás alapján először Sándorfalván keresték az anyát, aki még pénteken a presszó teraszán hagyta csecsemőjét. Az asszonyt - akiről azóta kiderült, hogy már nyolc gyermeke van - végül Hódmezővásárhelyen fogták el.

'A Csongrád megyei rendőröknek az éjszaka sikerült megállapítaniuk a nő kilétét, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgatták ki. A nő elismerte tettét. Az elsődleges szakértői vélemények szerint néhány napja szült' – mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője.

A nő nem kórházban, hanem otthon hozta világra a csecsemőt, ezért tudta titokban tartani kilencedik gyermeke világra jöttét. A családtagok szerint a nő nem először szült otthon. Azt azonban csak néhányan sejtették közülük, hogy nyolc gyermek után megint terhes.

Az asszony csak akkor vallotta be családjának, hogy újra szült, amikor a faluban megtalálták az elhagyott csecsemőt. Az újszülöttnek, akit a szegedi gyermekklinikán Falusi Sándornak kereszteltek, akár komoly baja is eshetett volna, ezért az anya elleni kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás. A nyolcgyermekes anya akár három év börtönt is kaphat tettéért, egyelőre azonban szabadlábon van.

A kisfiút még mindig a szegedi gyermekklinikán tartják megfigyelés alatt. Ha az édesanya úgy dönt, hogy hazaviszi, akkor családja segít neki a pici felnevelésében.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!