2005. március 25. 17:46

Reklámkampánnyal akarja a főváros rávezetni a kutyatulajdonosokat, hogy szedjék össze kutyájuk után az ürüléket. Erre a célra idén 200 millió forintot kaptak, 110 millióval többet, mint tavaly.

„Magyarországon 30 tonna kutyaürülék keletkezik naponta” - reklámkampánnyal már négy évvel ezelőtt is próbálkoztak. Idén 200 millió forint jut a budapesti kutyapiszokra, nagy része reklámra.

'Az egyik a tudatátformálás, az agyak átmosása, hogy mindenki kötelességének érezze felszedni a kutyapiszkot' – nyilatkozta Szolnoki Andrea, az SZDSZ főpolgármester-helyettese.

Először megpályáztatják a reklámkampányt, a maradék pénzből pedig zacskókat és szemeteseket vesznek és új futtatókat építenek. A fővárosi fideszes képviselők soknak tartják reklámra és a zacskókra ezt az összeget.

'Sokkal fontosabb lenne, hogy eszközöket vegyünk, és olyan helyeket létesítsünk, ahol hozzá tudnak ehhez férni' – mondta Kupper András, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Ezen a kis területen rengeteg kutyapiszok van, erről a tulajdonosról is sokat elmond, hogy ugyan felvette a kutyapiszkot a zacskóval, de nem dobta ki. Pedig mindössze 10 lépésre van a kutya wc. Ezt a felfogást akarják megváltoztatni a reklámokkal.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!