Távoli bolygók távcsőn keresztül

rtl.hu

2005. március 23. 11:10

Saját fényük alapján sikerült azonosítani két bolygót, ez az első egyértelmű bizonyíték arra, hogy más csillagoknak is van bolygójuk.

A NASA Spitzer teleszkópja összegyűjti az infravörös tartományban érkező jeleket, majd továbbítja a Földre. A tudósok ebből több információt tudnak szerezni egy égitestről, mint a látható fényből.

A csillagászok most egyszerre két bolygóról is érzékeltek fényeket a NASA űrtávcsövével. Az első, Osiris névre keresztelt égitest egy 153 fényévnyire lévő csillag körül kering, a másik pedig csaknem 500 fényévre van a Földtől. Mindkét bolygó mérete a mi naprendszerünk legnagyobbjához, a Jupiterhez hasonlítható.

'2005 bekerül a csillagászat történetébe, miután először érzékeltünk fényt egy távoli csillag körül keringő bolygóról. Eddig 130 égitestet fedeztünk fel, de mindeddig csak közvetve érzékeltük őket' - mondta a NASA egyik szakembere.

A most fölfedezett bolygók sokkal közelebb vannak a központi csillaghoz, mint a Föld a Naphoz. Ezért is valószínűtlen, hogy a jelenleg ismert életformák megtalálhatóak lennének rajtuk, a felszíni hőmérsékletük ugyanis meghaladja a 700 fokot.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!