Eljárás az Auchan ellen
2005. március 23. 15:18
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség hiányos jelölések miatt eljárást kezdeményez az áruház ellen.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség laboratóriuma a Hússzövetség saját vizsgálata után ellenőrizte a szlovák lapockát. A szövetség állítása szerint ugyanis az Auchan áruházakban kapható gyanúsan olcsó termék még a felvágottak minőségét sem éri el.
A felügyelet vizsgálata megállapította, hogy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas adatokat mulasztott el a magyar forgalmazó feltüntetni a címkén. Így például lemaradt, hogy a termék főtt és gyorspácolt, valamint a dátumjelzés sem egyértelmű.
Emellett viszont a vizsgálat azt is megállapította, hogy minőségileg tulajdonképpen megfelel a termék, bár erre vonatkozólag sem uniós, sem magyar szabályok nincsenek, ezért az adatok csak tájékoztató jellegűek, vizsgálat alapját nem képezhetik.
Az Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a jelölési hiányosságok miatt eljárást kezdeményezett, amit a Gazdasági Versenyhivatal folytat le, ugyanakkor a termék forgalmazását nem korlátozta - adta hírül a Független Hírügynökség.