2005. március 22. 18:51

Heteken belül a tavalyinál is súlyosabb gyapjaspille invázió kezdődik az országban. Az elmúlt évben körülbelül 120 ezer hektáron pusztítottak a hernyók, az idén pedig 250 ezerről jelentettek fertőzést.

Kondorosy Előd egy Keszthely melletti erdőben mutatta meg a gyapjaspille petéit. Az agrártudományi egyetem tanszékvezetője súlyosnak ítéli a fertőzést. Azt mondja, az idén a gyümölcskertek tulajdonosainak is résen kell lenniük, ha nem akarják, hogy a hernyók elpusztítsák a fákat.

'Egy elhanyagolt, szórvány gyümölcsösben ez reális veszély, de ahol rendszeres növényvédelem folyik, ott a betelepülő hernyókat el fogja kapni a rovarirtó szer' – mondta Kondorosy Előd, a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karának tanszékvezetője.

A Balaton-felvidéken tavaly, hemzsegtek a hernyók. Erdőket rágtak kopaszra, az érzékenyebb bőrű embereknek pedig kiütést okoztak. A szakemberek szerint az idén 10 ezer hektáron lenne muszáj permetezni a gyapjaspille ellen, de egyelőre csak néhány 100 hektárnyi terület védelmére van pénz.

'A védekezést elsősorban nem az erdőállomány megmaradása indokolja, hanem inkább turisztikai, tehát közjóléti okok vannak' – mondta Szakács István, a Bakonyerdő Rt. Keszthelyi igazgatóságának erdészeti igazgatója.

Az erdészetek állami támogatást kértek a helikopteres permetezés 100 millió forintos költségéhez. Első beadványukat a Földművelésügyi Minisztérium elutasította. Azóta újabb tárgyalások kezdődtek.

A petecsomókból két héten belül elkezdenek kikelni a lárvák, aztán a nyár elejére, közepére már jól látható jelei lesznek a gyapjaspille inváziónak. A hernyók hatalmas területen rágják majd kopaszra az erdőket.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!