2005. március 20. 18:41

Rossz volt a rendőrök stílusa Udvaros Dorottya szerint. A színésznő úgy véli, hogy nem felel meg a valóságnak az ügyről készült hivatalos jelentés sem.

Ittas vezetés gyanúja miatt, bilincsben állították elő a múlt héten Udvaros Dorottyát a rendőrök. A színésznő a járőrök szerint túl gyorsan hajtott, ezért igazoltatták. Majd a szondát is megfújatták vele, ami elszíneződött. Ő azonban tagadta, hogy alkoholt fogyasztott volna. Ezért be akarták kísérni a kapitányságra, hogy vért vegyenek tőle, de a színésznő, állításuk szerint, ellenállt. Udvaros Dorottya másként emlékszik a történtekre, mint amit a rendőrök a jegyzőkönyvben leírtak. A színésznő erről beszélt vasárnap reggel a Magyar Televízióban.   'Mind a két karját hátratörtem, a tanult önvédelmi fogással, elvezettem a rendőrautóhoz. Be akartam ültetni a hölgyet, aki ekkor már aktívan is ellen állt, ellenszegült. A kezével a gépkocsi ajtajába kapaszkodott' – idézett a jegyzőkönyvből Udvaros Dorottya.   'Melyik kezemmel? A harmadikkal?' – tette fel a kérdést a művésznő.   Ügyvédje szerint Udvaros Dorottya véralkohol szintjét - ami alig haladta meg a megengedett értéket - az influenzára szedett gyógyszere is okozhatta.   'A gyógyszerszedésnek lehetnek olyan mellékhatásai, amelyek vérvételkor vagy a szonda megfújásakor azt mutathatják, mintha valaki alkoholt fogyasztott volna, pedig szó sincs erről' – mondta dr. Martinecz Antal ügyvéd.   Udvaros Dorottya írásban, hivatalosan is panasszal élt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ahonnan azt az információt kaptuk, hogy az ügy ellentmondásait még vizsgálják.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!