Bekamerázták Kunszigetet
2005. március 18. 17:12
Kéthetes próbaüzem után már folyamatosan kamerák figyelik Kunsziget utcáit. A helyiek így az utazó bűnözőktől akarják megóvni magukat.
A rendszer tervezésekor csak egyet kértek a falu férfijai: a kocsmát ne figyelje kamera. Az 1200 lelkes település polgármester asszonya szerint nincs ok a félelemre: az utcákról készült képeket nem láthatják az asszonyok.
'Minden a legnagyobb körültekintéssel történt. Betartottuk az adatvédelmi szabályokat, és csak a rendőrök láthatják a felvételeket' – mondta Lendvai Ivánné, polgármester asszony.
A több mint egymillió forintos térfigyelő rendszer első négy kamerája a faluba vezető utakat figyeli. Később a település 16 pontját, többek között az iskolát, az orvosi rendelőt, és az új utcák építkezéseit is filmezik majd a gépek.
'Ez korábban sem volt veszélyes település, bár hallottam egy-két betörésről, most viszont még biztonságosabb lesz' - mondta Horváthné Molnár Anikó.
'Most már sokkal nagyobb biztonságban érzem magam… Egyedül vagyok, mióta meghalt a férjem, jó, hogy kamera figyel' – mondta Takács Józsefné.
A faluban már korábban is nagy gondot fordítottak a biztonságra. 50 házba szereltek be olyan segélyhívót, melyet idősek használnak. A térfigyelő kamerák képeit viszont senki sem nézi. Folyamatosan rögzítik, és ha történik valami, a Kunszigeten dolgozó három rendőr akár az egy hónappal korábbi képeket is láthatja.