Országos rekord gyöngyfűzésből
2005. március 6. 12:15
Egy nap alatt több mint félmillió gyöngyöt fűztek fel a Veszprém megyei Gyarmat iskolásai, és ezzel megdöntötték a saját tavalyi rekordjukat.
A gyöngyfűzést szombat reggel 8 órakor kezdték és vasárnap reggel 8-kor fejezték be. Volt olyan gyerek, aki több mint 20 ezer gyöngyöt fűzött fel a 24 óra alatt, pedig az első gömbök után több vízhólyagot is be kellett ragasztani.
Az már biztos, hogy ezzel a teljesítményükkel országos elsőséget szereztek a gyarmati iskolások. A Guiness Rekordok Könyvébe is bekerülhetnének, de nincs pénzük a hitelesítésre. A diákok azt remélik, hogy a Guiness-könyv készítői is felfigyelnek rájuk.
A gyerekek korábban a hagyományos, damilos gyöngyfűzést gyakorolták. A rekordkísérleten viszont már kis labdákat készítettek. Olyanokat, amelyet a szabályok szerint teljesen be kell borítani a gyöngyöknek.
A 24 órás gyöngyfűzésen nemcsak lányok voltak, hanem több olyan középiskolás fiú is, akik korábban a gyarmati általános iskolába jártak.