Jelentettek a Magyar Honvéd újságírói?

rtl.hu

2005. március 6. 17:48

A Fidesz azzal vádolja a honvédelmi minisztert, hogy politikai jelentésekre kötelezte a tárca lapjának, a Magyar Honvédnak a munkatársait.

A Magyar Honvéd korábbi főszerkesztője 2003-ban egy szerkesztőségi feljegyzésben figyelmeztette a honvédelmi minisztert arra, hogy a tárca kommunikációs igazgatója arra kötelezte a lap újságíróit, hogy politikai pártok sajtótájékoztatóin vegyenek részt.

'A Magyar Honvéd újságíróit kötelezték arra, hogy politikai pártok sajtótájékoztatóin jelenjenek meg és jelentéstételre kötelezték őket. Nem cikk írására, hanem jelentéstételre kötelezte őket Juhász Ferencék' – mondta Simicskó István.

A fideszes képviselő szerint aki ezt nem tette meg, azt kirúgták. A minisztérium szóvivője szerint a főszerkesztőnek és helyettesének szakmai hiba miatt kellett távoznia. Ugyanis a lap egyik újságírója, Efrájim Kishon egyik könyvéből átvett részleteket saját írásaként adta le. Bocskai István szerint nem kértek jelentéseket az újságíróktól.

'Azt kértük a Magyar Honvédtól, hogy hitelesen tájékoztassa a Magyar Honvédséget és a minisztérium állományát. Azt gondolom, hogy ehhez hozzátartozik, hogy más politikai pártoknak az álláspontját is mutassák be, amely a honvédelemmel kapcsolatos' – mondta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

A Fidesz szerint a Magyar Honvédben nem jelentek meg azok a cikkek, amelyek a sajtótájékoztatók nyomán születhettek, a tárca szóvivője szerint viszont nyomon követhető, hogy az ellenzéki véleményeket is publikálták.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!