2005. február 25. 17:25

Koldusmentes övezetet akarnak kialakítani Szeged belvárosában – állítják a helyi szabaddemokraták, akik elutasítják azt a szocialista indítványt, amely szabálysértéssé nyilvánítaná a városközpontban a koldulást.

A javaslat készítői szerint nemcsak idegenforgalmi szempontok indokolják a koldusok kiszorítását a belvárosból, ez szerintük a kéregetők érdeke is. A javaslatról ma döntött a képviselő-testület.

'Hát, végeredményben nem lehet, de nem büntethetik meg az embert és nem tilthatnak ki sehonnan senkit se, azért mert valaki koldus. Hát, összeszed az ember pár forintot, és akkor most mi van? ' – nyilatkozta az egyik koldus.

Most még semmi, de egy szocialista és Centrum párti közös javaslat szerint a jövőben a belvárosban szabálysértés lenne a koldulás. A szegedi terv ellenzői szerint jogsértő. Hat éve, egy törvénymódosítás következtében csak azok büntethetők, akik gyermekekkel koldulnak, illetve zaklatják az embereket. Szeged központjából azonban minden kéregetőt kitiltanának.

'Ez egy rendeletmódosítást jelentett volna, amely a belvárosból koldusmentes övezetet alakított volna ki. Szerintünk ez emberi jogilag elfogadhatatlan, embertelen és értelmetlen' – mondta el Virág András, SZDSZ-es önkormányzati képviselő.

A sétálóutcán a biztonsági kamerák miatt már most sem kéregetnek a koldusok. A javaslat szerint azonban a jövőben az egész belváros tiltott terület lenne a számukra, és nemcsak azt kockáztatnák, hogy a rendőrök elzavarnák őket, de súlyos pénzbüntetésre is számítaniuk kell. A javaslat készítői viszont azt állítják, maguknak a koldusoknak is jobb lenne, ha nem a belvárosban kéregetve jutnának hozzá a napi betevőhöz.

'A legrosszabb, amit tehetünk a koldusok megsegítése esetén, ha pénzt adunk nekik. Hiszen az igazi koldusnak nem pénzre van szüksége, az igazi koldusnak menedékre van szüksége, és ha pénzt adunk neki, még mélyebbre, a halálba taszítjuk' – nyilatkozta Szondi Ildikó, MSZP-s önkormányzati képviselő.

A képviselők ma elfogadták a javaslatot, így akár 25 ezer forintos bírságra számíthatnak a szegedi belvárosban koldulók.

A képviselők ma elutasították a javaslatot, így a törvényi szabályozással összhangban továbbra sem számít szabálysértésnek a koldulás Szeged belvárosában.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!