Reneszánsz karnevál Gyulán
2005. február 13. 18:36
Kelet-Európa legnagyobb karneváljává akarják tenni a helyiek néhány éven belül a gyulai reneszánsz karnevált. A másodjára megrendezett télbúcsúztatón többek közt ökörsütéssel, reneszánsz vásárral, és kézműves-bemutatóval szórakoztatták a látogatókat.
Ha nem is akkora, mint a velencei és hidegebb is van, mint Rióban, de a gyulai reneszánsz karnevál legalább a miénk. Igaz a szervezők azt remélik, a középkori téglaváráról és gyógyfürdőjéről ismert alföldi város karneválja néhány év múlva Kelet-Európa legnagyobb rendezvényévé növi ki magát. Addig is a reneszánsz karneválon hercegek és hercegnők, udvari bolondok és zenészek, zászlópörgetők és dobosok, részeg papok és vikingek felvonulása bolydította fel Gyulát a hétvégére.
A Karneválon vidám köntösben mutatták be a reneszánsz kor kultúráját, történelmét és gasztronómiáját. A maskarák mellett középkori vásárrá átvarázsolt városban megjelentek a kor mesterségei, ételei és viseletei is. A vásárban ökörsütéssel, gesztenyeárusokkal, borlovagok bemutatkozójával találkozhattak azok, akik a reneszánsz időutazás részesei akartak lenni. A karnevált bál és kirakodó vásár zárta.