2005. február 12. 14:36

Művészek csomagolják be idén a Szegedi Szabadtéri Játékok nézőterét, hogy a fémszerkezet jobban illeszkedjék a Dóm tér szakrális hangulatához.

Évtizedekig állt a szegedi Dóm téren a szabadtéri játékok vastraverzekből összeszerelt nézőtere, amelyet az idényen kívül sem lehetett lebontani. A "90-es évek elején vásárolt a város egy korszerű, 4 ezer férőhelyes, szétszedhető nézőteret, amelyet körülbelül egy hét alatt lehet felállítani és szétszerelni. Így a szabadtéri idényen kívül már semmi sem rontja az egyetemi épületekkel körülvett Dóm tér, és a Fogadalmi Templom látképét.

Az idén a neves díszlettervező, Csikós Attila vezetésével egy művészcsoport a szabadtéri játékok ideje alatt becsomagolja a nézőteret. A hírt Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok a közelmúltban kinevezett ügyvezetője jelentette be.

Csikós Attila díszlettervezőként egyébként jól ismeri a Dóm teret, számos produkcióban dolgozott.

Bátyai Edina a szabadtéri formálódó nyári kínálatából a Rómeó és Júlia előadását emelte ki, amely igazi közönségsiker lehet.

A város egyébként csaknem hárommillió forintért angol és német nyelvű tájékoztató füzetet is megjelentet az idei fesztiválnyár programjairól. Az idei szlogen: 2005 a fiatalok éve.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!