Kioperálta anyja pacemakerét
2005. február 4. 14:47
Egy texasi férfi kivágta halott anyja melléből annak pacemakerét, miután hosszas vitába keveredett a biztosító céggel.
Az 59 éves férfit csütörtökön vette őrizetbe vette a rendőrség, miután egy orvosszakértő egy óriási vágást talált halott édesanyja mellkasán. Az egyik sebész azt állítja, hogy a gyanúsított beismerte tettét.
1995 óta, amikor is az implantátumot beültették, folyamatos vita volt az öregasszonyt gondozó fiú biztosítója és a kezelőorvos között.
Az előzetesben lévő vádlott azt állítja, hogy mindössze bizonyítékként akarta felhasználni az eszközt, mivel az szerinte a nem megfelelő szállítás miatt rosszul működött és ez vezetett édesanyja halálához. A biztosító ugyanis csak akkor fizet, ha bebizonyosodik, hogy emberi mulasztás okozta a halálesetet.
Mr. Donalsont jelenleg a bizonyítékok befolyásolásával vádolják, és ha elítélik, az 5000 dolláros (közel 930 ezer forint) pénzbüntetésen felül 10 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.
A hatóságok ugyan még várják a boncolás eredményét, eddig azonban úgy tudni, hogy a 85 éves asszony természetes úton halt meg. A fia egy konyhakéssel vájta ki az idős nő szívét houstoni házukban.