Újra elítélték az utolsó magyar halálraítéltet

rtl.hu

2005. január 31. 9:59

Csáki állítása szerint az út mentén talált egy szatyorban 10 millió forintot, amit nem tudott leadni a rendőrségnek, mert előbb lekapcsolták.

Jó magaviselete miatt azonban kedvezménnyel szabadult, és megszerezte a Ddjucej Kyok Soul kínai harcművészet európai főinstruktori fokozatát. A nemzetvédelmi egyetemen harcművészetet oktatott, az ügyészségen pedig előadásokat tartott arról, hogy milyen a rács túloldalán az élet.

Múltjáról azonban tudomást szereztek, így mindkét helyről elbocsátották, és egy étterem üzletvezetője lett. Most azonban újra be kell vonulnia. Saját elmondása szerint Tolcsva határában járt, mikor az út mentén meglátott egy szatyrot, amiben 10 millió forint volt. A talált pénzt nem bírta leadni a rendőrségen, mert már előbb lekapcsolták. Mint később kiderült a faluban kiraboltak egy házaspárt, ezt a pénzt találták meg Csákinál.

A bíróság végül a rablásban nem találta bűnösnek a 43 éves férfit, de orgazdaság miatt 3 évet kapott, ezen felül le kell töltenie a korábbi büntetéséből maradt másik három évet is.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!