Indul a fészekrakó-program
2005. január 31. 12:59
Keddtől indul a Fészekrakó program, ami azt jelenti, hogy kedvezményesen vehetnek fel hitelt a harminc évnél fiatalabb párok és a közalkalmazottak.
Kedden kezdhetik a hitelügyintézést azok a fiatalok, akiknek kevés készpénzük van, de vállalják, hogy magas havi törlesztőrészletre vesznek fel lakáshitelt. Az OTP például kedvezményes személyi kölcsönt kínál azoknak a fiataloknak, akik a rendeletben előírt 10 százalékos önrészt sem tudják összeszedni.
Egy példa: az 5 millió forintnyi svájci frankban felvett hitel 20 év alatti törlesztése a türelmi időben 31 ezer forint. A havi törlesztés viszont a hatodik évtől majdnem 40 ezerre emelkedik. Az OTP ügyvezetője azt mondja, igyekeztek olyan konstrukciókat kitalálni, amely a fiatalok számára is elérhetővé teszi a lakáshitelt.
'Ezen ügyfelek számára a lakáshitelt egy olyan kombinációval ajánljuk felvenni, amely lakástakarékpénztári szerződés esetén alacsony törlesztést jelent, ahhoz képest, mintha ezt a lakástakarékpénztári szerződés nélkül kötnék meg' – mondta Hegedűs Éva, az OTP Bank Rt. ügyvezető igazgatója.
Az Erste Banknál egy ugyanolyan hitel esetén az első öt évben alacsonyabb a havi törlesztő részlet. Azután viszont jelentősebben emelkedik. Ők az ügyfeleiknek hosszabb futamidőt javasolnak.
'A törlesztő részleteket, ami egy lakáshitelnél a legfontosabb díjtétel, hiszen azt kell havonta fizetni az ügyfeleknek, azt alakítottuk ki úgy, hogy minél alacsonyabb legyen' – mondta Szabó Linda Erste Bank Rt. PR vezetője.
A hitelekhez az önrész lehet a szocpol is , amit a kormány február elsejétől megemelt. A fél-szocpolra pedig azok jogosultak, akik nem rendelkeznek lakással vidéken vagy a fővárosban, és a megyei jogú városokban pedig 12 millió forintnál nem drágább lakást akarnak vásárolni. Ezentúl a közalkalmazottak is igénybe vehetik az eddig csak a köztisztviselőknek járó kedvezményeket. Budapesten és a megyeszékhelyeken új lakás esetén 15 millió forint, vidéken 12 millió forint a felvehető összeg felső határa.