2005. január 28. 16:19

Már minden település megközelíthető az országban. Több mellékút még járhatatlan, de baleset nem történt az éjszaka.

A Zala megyei Gyűrűs volt az utolsó elzárt település, amit hókotrók szabadítottak fel hajnalban. Járhatatlan utak azonban még mindig vannak az országban. A délelőtti jelentések szerint Zalában 10, Győr-Moson-Sopron megyében 18 járhatatlan mellékút felszabadításán dolgoznak most is a munkagépek. Vannak olyan helyek, ahová több méteres hófalat épített tegnap a szél.

Teherautóval hordják a havat

Mára Zalában is elállt a szél. Jelentősen javult a tegnapihoz képest az időjárás és így a közlekedési helyzet is a Nyugat-Dunántúlon. Reggelre sikerült eljutni a hómaróknak az utolsó elzárt zalai faluba is, így a térség összes települése elérhetővé vált.

Megközelíthetetlen falvak most már nincsenek a Nyugat-Dunántúlon, de még sok a forgalomtól elzárt járhatatlan alsóbb rendű út. A főutakat azonban sikerült teljesen letakarítani, azok burkolata általában vizes, de sok helyen már száraz úton lehet közlekedni.

A városokban egész nap tisztították az utakat, járdákat. A legnagyobb gondot itt már inkább az okozta ma, hogy a hómunkások nem tudták a havat hol gyűjteni. Óriási halmokat építettek és több helyen a havat teherautókkal szállították el a belvárosból.

Borsodban csak hólánccal érdemes útrakelni

Borsod megyében éjjel elállt a viharos erejű szél, így a hókotró gépeknek sikerült megtisztítaniuk a három, addig járhatatlan utat. Éjszakától délutánig havazott. A frissen hullott hó főként a hegyi utakon nehezítette meg az autósok dolgát. A megye útjain több mint 10 szórógép és hómaró dolgozik folyamatosan. A meteorológusok szerint éjszakától újabb havazásra és viharos szélre kell számítani az országban.

Helyreállt a vasúti közlekedés

A vonatok rendben elindultak és már nincsenek késések. A MÁV sajtóügyeletese, Varsányi Antal elmondta: reggel menetrendszerint elindult minden járat, legfeljebb csak néhány perces csúszás fordulhat elő, de már nem a hó, hanem a hideg miatt, mert a váltók nehezen állíthatók. Ausztriában is javult a helyzet, így a nemzetközi járatok is menetrendszerint közlekednek.

Tudósítóink azt jelentették, hogy már a buszjáratok is nagyjából tartják a menetrendet.

Ma még mindig van járhatatlan kivezető út a Győr-Moson-Sopron megyei Ivánon. Miként arról tegnap beszámoltunk a Kapuvár környéki települést több mint 18 órára zárta el a külvilágtól a hó. A munkagépek folyamatosan dolgoznak, és a kivezető utak nagy része már tiszta. A faluban dolgozó traktorosok pedig azt mondják, hogy még legalább két nap kell ahhoz, hogy minden udvarból kihordják a havat.

Az első ijedség után a falusiak ma már jókedvűen mesélték egymásnak a évvel ezelőtti telekről. A falu fekvése miatt itt minden évben van hófúvás, úgyhogy ők már hozzá szoktak a különleges időhöz.

Ma még az udvarokból jó pár talicska havat kell kihordani. Ahol kevés a talicska, oda az önkormányzat traktort küld. Míg a fiatalok lapátolnak, az idősebbek azt mesélik, hogy volt olyan tél, amikor csak alagutakat vájtak a háztetőkig érő hóba. Ezért aztán a polgármester sem aggódott.

„ Hál’Istennek nem volt olyan súlyos eset, hogy mentő kellett volna, de a háziorvosunkkal megbeszéltem, hogy a tűzoltó autónk rendelkezésére áll” – nyilatkozta a polgármester. 

Ivánon a tűzoltókocsi az út takarító. Ha el is akad néha, előbb utóbb mindenhová eljut. Tegnap az egész falu várta, hogy estére meghozzák vele a kenyeret.   

Ma már a gyerekek is élvezték a havat. Igaz, nekik nem maradt el az iskola, mert ők a faluban tanulnak. A környező városokba, munkába járók viszont kaptak egy szabadnapot. A Szombathely környékén dolgozók holnap még korábban kelhetnek, mert arrafelé még járhatatlan az út.   

A 84-es főútra vezető szakaszt, csak hómarókkal lehet megtisztítani. Amíg a gépek odaérnek, senki sem tudja elhagyni a falut.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!