Négy gyerekkel várnak a lakásukra

rtl.hu

2005. január 26. 16:55

Több hónapja nem tud beköltözni új lakásába egy négy gyermekes gyulai család.

Tóthék eddig négyszer csomagoltak össze, és négyszer rendeltek tehertaxit, hogy új lakásukba költözzenek. Hiába.

 

'Már fél éve jóformán költözünk minden két hétben. Karácsony előtt is le volt foglalva a kocsi úgy kellett visszamondani, mert nem adta át. Az albérletet is vissza kellett mondani' – mondta a család egyik tagja.

 

Tóthék tavaly ősz óta az albérleti díj mellett az új lakás kölcsönét is törlesztik. A két lakás fenntartása több mint 100 ezer forintba kerül havonta, amit a négy gyermekes család alig bír kifizetni. Az új lakásba egyébként nemcsak Tóthék, de mi sem jutottunk be.

 

A társasház kivitelezője nem akart kameránk elé állni. Telefonon elsimerte ugyan, hogy csúsznak az átadással, ezt azonban azzal magyarázta, hogy nehezen tudták értékesíteni a lakásokat. Az építkezést azonban mindaddig nem tudták befejezni, amíg az összes ingatlan el nem kelt. A pangó lakáspiac miatt gyakori, hogy csúszik az új lakások átadása.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak a leendő tulajdonosnak okoz problémát az építkezéshez szükséges pénz összeszedése, hanem a lakásokat építő cégeknek is. A kivitelezőnek ugyanis először a még fel sem épült lakásokat kell értékesítenie ahhoz, hogy az építkezést egyáltalán be tudja fejezni. És ez a lakáspiaci túlkínálatban egyre nehezebb.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!