Veszélyben a gyermek-befogadó állomás

rtl.hu

2005. január 18. 20:02

Információink szerint a gyermekotthont működtető egyesület és a bevándorlási hivatal nem tudnak megegyezni.

A békéscsabai befogadó állomásra olyan menekült gyerekeket várnak, akik elvesztették szüleiket. Vagy meghaltak útközben, vagy pedig az embercsempészek elválasztották őket, és azóta nem találtak egymásra. A gyerekeknek külön elhelyezésére azért van szükségük, mert míg korábban a felnőttekkel együtt laktak, sokat közülük rendszeresen molesztáltak és megerőszakoltak.

A békéscsabai otthon 25 gyereket tudna fogadni. Ennek ellenére az állomás szinte üres. Információink szerint összesen 5 gyerek lakja most a nagy épületet. A Bevándorlási Hivatal ugyanis nem küld ide gyerekeket. Az otthont működtető Oltalom Karitatív Egyesület vezetője szerint azért, mert a hivatallal korábban nem tudtak megegyezni a gyerekek után járó összegben.

„Innentől kezdve nem nagyon akartak gyereket küldeni eladdig, hogy közben mondogatták, hogy jobb lenne felnőtt menekülttáborban elkülöníteni a gyerekeket. De hát pont erről szól a törvény, hogy ne különítsék el őket” – mondta Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője.

Pedig gyerek lenne. Egy friss statisztikai adat szerint az elmúlt évben összesen 191 kísérő nélküli gyermeket tartottak nyilván Magyarországon, akik felnőtt állomásokon laktak.

A Belügyminisztérium az üggyel kapcsolatban egyelőre nem mondott semmit, mert holnap újra leülnek tárgyalni az Oltalom Karitatív Egyesülettel.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!