Hiller István lopott kocsival furikázott
2005. január 17. 7:33
Tudtán kívül egy lopott Volkswagen Ventót hajtott évekig Hiller István, az autó eredeti tulajdonosa hiába kérte vissza autóját, a politikus nem akart megválni tőle. A férfi végül bírósághoz fordult, a testület pedig az ő javára döntött – írja a Blikk.
Visokay Dezső Ventóját még 1993-ban lopták el Győrben, végül évekig tartó hajkurászás után 1998-ban Budapesten bukkant rá az autóra. A régi tulajdonos 'a fogócskát' elunva bírósághoz fordult, az eljárásban pedig kiderült, hogy 2001-ben végül Hiller István jelenlegi szocialista pártelnök, távozó félben lévő kultuszminiszter vette meg a kocsit Győrben egy újsághirdetés alapján.
Visokay azt mondta a lapnak: Hiller jóhiszemű vásárló volt, nem tudta, hogy lopott autót vett, de azt nem akarta visszaadni. A pereskedés jócskán elhúzódott, végül tavaly szeptemberben született másodfokú döntés, Hillertől elvették a félmilliós kocsit és a több mint 200 ezer forintos perköltséget is neki kellett megfizetnie.