2005. január 3. 17:49

Csak minden negyedik közintézménybe tudnak bemenni a kerekesszékes emberek a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesülete szerint.

A mozgássérültek tapasztalata szerint rámpa a közintézmények csak körülbelül egynegyedénél van. Ahol nincs, oda vagy be se jutnak, vagy csak segítséggel. Erika azt meséli, ha ügyeket akar intézni, előtte mindig telefonál. Megkérdezi, hogy van-e lépcső az épületben.

'Megkérdeztem, hogy akadálymentes-e az épület, mire azt mondták: persze, csak három lépcső van. Azt hiszik viccelek, de én mindig elmondom, hogy ez nem vicc' – mondta Kenderesyné Pozsák Erika.

Egy 1998-as jogszabály szerint ugyanis 2005. január 1-jéig, vagyis tegnapelőttig minden közintézményt: iskolát, rendelőt, patikát akadálymentessé kellett volna tenni. De nincs így, bár az önkormányzatok szerint nem miattuk.

'Az állam határozza meg a feladatot, de nem adja meg hozzá a szükséges pénzt. Nem szerencsés, hogy az állam az önkormányzatokra mutogat' – mondta Zombor Gábor, a Települési Önkormányzatok Szövetségének főtitkára.

Az RTL Klub Híradója úgy értesült, hogy a kormányzat további két év haladékot adna az önkormányzatoknak akadálymentesítésre, igaz, erre eddig hat évük volt. A részletekről szerettük volna megkérdezni az esélyegyenlőségi minisztériumot, ahol később ígértek tájékoztatást.

Csak a fényképes parkolókártyát fogadják el

Január elsejétől megváltoztak a mozgáskorlátozottak parkolókártyái is. Idén már csak a fényképes igazolványokat fogadják el a parkolóőrök, a régi engedélyeket nem. Az okiratot a szélvédő mögé kell kitenni, annak csak az eredetijével lehet kedvezményesen parkolni, a másolattal nem.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!