2005. január 3. 15:46
Egyre többen beszélnek arról, hogy a szökőár azért tudott ekkora pusztítást végezni, mert az Indiai-óceán országainak partvidékein kiirtották a természetes védelmet jelentő erdőket, korallzátonyokat a turizmus és a ráktenyésztés érdekében.
A tavalyi év számos szerencsétlensége, például a Tátrai Nemzeti Park pusztulása Szlovákiában, már intő jel volt. Ember nem halt meg, az élővilágot azonban végzetes csapás érte. A pusztítást jól szemlélteti egyetlen adat: Szlovákia évente 3 millió köbméter tűlevelű fát termel ki, novemberben több mint két és félmillió köbméternyi fa pusztult el, ebből 1 millió 600 ezer a nemzeti park területén, ez az éves kitermelés majdnem 90 százaléka.
A Tátrai Nemzeti Park gyakorlatilag megsemmisült november 19-én, és mindez egy 170 km/h-s sebességű vihartól. Márpedig ez aligha hihető. Ilyen mértékű pusztítást az 1908-as oroszországi, ismert nevén a Tunguzka meteor végzett, ami nem is csoda. 1980-ban a Washington állambeli Szent Helens vulkán is kiirtotta a fenyőfákat és az élőlényeket 25 kilométeres körzetben.
A tűzhányón hónapokig dagadt egy lávával, energiával teli púp, amely végül felrobbant. A kitöréskor keletkező 1000 fokos hő megolvasztotta a hegyet borító havat és jeget. A sárözön és a forró hamu mintegy 300 km/h-s sebességgel zúdult le, és gyökerestül csavarta ki a fákat, ölte meg az élőlényeket, 57 ember is meghalt. Mindebből nyilvánvaló, hogy a tátrai pusztítás túl nagy volt a vihar erejéhez képest.
Az Emberek és Víz nevű környezetvédő szervezet szerint a monokultúrás és rosszul végzett erdőtelepítés okolható az aránytalanul nagy kárért. Viszonylag gyenge gyökérzetű lucfenyőket ültettek, és ezeket csavarta ki a szél, az őshonos vörösfenyők és más fák talpon maradtak. A végzetes hatást felerősítette Szlovákia fokozatos kiszáradása, valamint a talaj felmelegedése.
A szlovák környezetvédők szerint az iparosítás miatt Szlovákiában évente 250 millió köbméter víz tűnik el a természetes körforgásból. Ennek következtében az ökológiai rendszerben és a levegőben kevesebb, az óceánokban viszont több lesz a víz, azaz megsérül a hidrológiai ciklus. Michal Kravčík hidrológus szerint hiba volt a Magas-Tátra közvetlen közelében ipari, illetve mezőgazdasági létesítményeket építeni. Kravčík meg van győződve arról, hogy nem történt volna katasztrófa, ha a természetvédelmi területet körülvevő talaj hidegebb.
A gazdasági kényszer, sok esetben a kapzsiság azonban egy cunami erejével söpörte el az észérveket, mint Dél-Kelet Ázsiában. Az Indiai-óceán partján szinte nincs trópusi erdő, mert korábban, a strand bővítésekor kiirtották a fákat. A dísznek meghagyott ritkás erdőszigeteknek a háttérben semmit nem ártott az, ami 150 ezer embert megölt. A szökőárról készült számtalan amatőr felvétel is arról tanúskodik, hogy mennyire védtelenek voltak a partok a hullámoktól, amelyek szinte akadálytalanul törtek be.
Jeff McNeely, a svájci székhelyű Természetvédelmi Világszövetség vezető tudósa, aki éveken keresztül élt Indonéziában és Thaiföldön, határozottan állítja, hogy a partmenti építkezések, illetve a természet pusztítása idézték elő a katasztrófát. A professzor szerint egy geológiailag aktív térségben nem volt meglepő a földrengés és a tengermozgás.
'Azért lett katasztrófa a szökőár, mert az emberek elfoglalták azokat a tengerparti helyeket, amelyeket nem lett volna szabad elfoglalniuk. 50 évvel ezelőtt a partvidékek nem voltak sűrűn lakottak, ráadásul nem voltak ott hotelek, amelyeket nem a falusi kunyhók helyén húztak fel, mivel a kunyhókat eleve a szárazföld belsejében építették a helybeliek' - mondta McNeely professzor néhány nappal a cunami után.
A professzor hozzátette: az elmúlt évtizedekben kivágták a mangrovékat, hogy szállodákat és garnélarák-tenyésztő telepeket hozzanak létre, mert a nyugatiak igényelték az olcsó rákot is. A partok mentén, ahol sekély a víz, a szívós mangrovefák védelmet jelentettek a szökőárak ellen. Az utóbbi 20-30 évben azonban az ipari szennyezés, majd az emberek eltüntették ezeket a fákat, miközben nem tudták vagy nem akarták tudni, hogy milyen hosszú távú hatása lesz az irtóhadjáratnak.
McNeely elmondta azt is, hogy a kormányok számolatlanul adtak koncessziót a turistahelyek építésére és a rákfarmokra. Sok helyen elpusztították a korallzátonyokat is, amelyek ugyancsak a természetes védelmet adták. Régi megfigyelés, hogy a szökőár először nekiütközik a korallzátonynak, amely lelassítja a mozgó víztömeget, amelyet aztán a mangrovefák fékeznek meg. Bár a tenger átjuthat a természetes gátakon, azok rengeteg, veszélyes energiát már megkötöttek.
Délkelet-Ázsia szerte régóta figyelmeztettek a természetvédők arra, hogy a mangrove-erdők eltüntetése veszélyes következményekkel járhat az emberekre és a természetre is. Az erdőirtás azonban megállíthatatlanul folyt tovább, és nemcsak Ázsiában, ahol a fakitermelő társaságok bevonásával zajló nagy átalakítás halálra ítélte a trópusi élővilágot.
Ugyanez történik régóta Dél-Amerikában, az Amazonas-medencében, amelynek esőerdejét olyan mértékben irtják, hogy a délkelet-ázsiai regionális pusztuláshoz képest a következmények itt már globális katasztrófával fenyegetnek. Az Amazonas-medence esőerdeje ugyanis a Föld tüdeje: többek között ez köti meg a civilizáció mérgező gázait, és tartja fenn a bolygó életéhez szükséges atmoszférát. A brazil kormány szerint évente több mint 25 ezer négyzetkilométer nagyságú esőerdő tűnik el.
Az irtás fő hajtóereje a megnövekedett marhahúsexport. Az egyre nagyobb marhaállomány az esőerdőből gyakran illegálisan elvett területeken legel, néhány korábbi legelőterületet a nemzetközi piacon igen kelendő szója termesztésére használnak, a kivágott fákat pedig a falánk bútor- és az építőipar dolgozza fel. Az ipar étvágya pedig egyre csak nő. Az export növekedése megmenti az országot a gazdasági csődtől, de beletaszítja a közelgő természeti katasztrófába, a világgal együtt - állítják a természetvédők és a kutatók.
A Vadvédelmi Világalap Élő bolygó indexe szerint jelenleg Délkelet-Ázsia van a legrosszabb helyzetben. A hatalmas, terjeszkedő települések, az ipari szennyezés valamint a nyugati fogyasztási szokások terjedése együttesen okozzák az ökológiai válságot. Vagyis Délkelet-Ázsia már akkor potenciális katasztrófaövezet volt, mielőtt a cunami lecsapott. Csak még nem érzékelték bajt. Lehet, hogy ennek felismeréséhez 150 ezer ember halála kellett?
A riportfilm első részének szövegét itt olvashatja.
Képekben Földrengés és szökőár Délkelet-ÁzsiábanA szökőár utánKatasztrófaövezetÁldozatok öt kontinensrőlCsodák a szökőár utánMagyar árvaház Srí LankánÉrkeznek a segélyszállítmányok
