Nemzetközi segítség a bűnbanda ellen
2004. december 14. 18:54
Nemzetközi bűnbandával is kapcsolatban állt az a nyolcfős csoport, amely november elsején lopott autóval törte be egy kecskeméti áruház ajtaját. Az egyik ékszerüzlet rácsát kocsival leszakítva 35 millió forintnyi arany ékszert zsákmányoltak.
A nyolcfős bűnbanda öt tagját Kecskeméten, Budapesten és Hegyeshalmon fogták el. A Bács megyei rendőrök az Europoltól kértek segítséget, mert Magyarországon hasonló bűncselekmény még nem történt, ám Belgiumban már követtek el így rablást, és az ottani banda egyik tagja magyar volt. A rendőrök jó nyomon jártak, kiderült, hogy a férfi volt az egyik értelmi szerzője a 35 millió forintos kárt okozó kecskeméti rablásnak is. Korábban ez a csoport tört be – akkor sikertelenül - egy ceglédi áruházba is.
'Minimum a szervezett-szerűség ráillik, de ha nem akarom a szavakat csűrni csavarni, mély meggyőződésem, hogy a szervezett bűnözés egy klasszikus csoportjával állunk szemben. Remélem, hogy a későbbiekben tudjuk is ezt bizonyítani' – mondta el Kassai László, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese.
A banda rendkívül felkészült, a lopott autóban, amellyel betörtek az áruházba, a rendőrök speciálisan összehegesztett szögeket találtak, amelyekkel az őket üldöző rendőrök autójának gumiját szúrhatták volna ki. A rablás után négy órával már elhagyták az országot, azután visszatértek, de ekkor már figyelték őket. A bűnbanda három tagja még most is szökésben van.