Plasztikai szépségverseny Kínában

rtl.hu

2004. december 12. 17:10

Kína első plasztikai szépségversenyének résztvevői léptek színpadra szombaton, Pekingben.

Tizenkilencen jutottak a döntőbe a bizarr versenyen, ami igazán különlegességnek számít a szigorú erkölcsű hivatalos Kínában. Még ennél is különlegesebb, hogy az egyik versenyző 62 éves, egy másik pedig transzszexuális. Három évvel ezelőtt operáltatta át magát, de ezt csak szombaton közölte a szervezőkkel, akik egyelőre nem döntötték el, hogy elfogadják-e a nevezését.   'A verseny megmutatja, mennyire vágyódnak a nők a szépségre. Szeretnénk, ha feltárulna az ember által alakított szépség, és az, hogy a társadalom megértse annak minden formáját' - mondta a verseny főszervezője.   Szerinte a verseny a gyarapodó Kína új arcát is láthatóvá teszi. Az ötlet akkor született meg, amikor egy 18 éves lányt kizártak a hagyományos szépségversenyről azzal az indokkal, hogy plasztikai sebész szabta át. A lány perelt, de vesztett. Eredetileg 90 érdeklődő volt, köztük Amerikából és Japánból is. A külföldiek jelentkezését nem fogadták el, vagy mert komolytalannak tartották őket, vagy nyelvi problémák miatt.   Így tisztán kínai lett a verseny, ami nem jelent gondot, hiszen százával járnak a tehetős nők és férfiak plasztikai sebészekhez, akiket művészeknek tartanak. Csak éppen véső és kalapács helyett sebészkést használnak.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!