Gyurcsány Ferenc Irakban
2004. december 11. 10:48
Homokvihar miatt a tervezettnél később ért az iraki al-Hillába Gyurcsány Ferenc. A magyar miniszterelnök utazásának időpontját biztonsági okokból egészen máig titokban tartották.
A miniszterelnököt egy honvédségi gép szállította Irakba. A repülő sebessége és hatótávolsága miatt a gép leszállt tankolni Ankarában, majd a delegáció Damaszkuszban éjszakázott. Hajnalban innen repültek át Bagdadba, ahonnan délelőtt amerikai helikopterek szállították volna a miniszterelnököt al-Hillába, a magyarok táborhelyére. Egy hatalmas homokvihar miatt azonban a helikopterek több órán keresztül nem tudtak felszállni a repülőtérről.
A Honvédelmi Minisztériumban hosszú ideig hiába várták a miniszterelnök jelentkezését a magyar táborból, ahová végül csak délután érkezett meg.Gyurcsány Ferenc megköszönte azoknak a katonáknak a munkáját, akik tavaly szeptember óta Irakban teljesítettek szolgálatot.
'Magyarország hálával tartozik azoknak a fiúknak, lányoknak és asszonyoknak, akik itt szolgálatot teljesítettek. Remek munkát végeztek' – mondta a miniszterelnök, aki megígérte a még Irakban szolgáló katonáknak, hogy a karácsonyt már otthon töltik.
A kormányfő tárgyalt a bagdadi NATO kiképzőközpont vezetőjével is. Eszerint elképzelhető, hogy jövőre nem csupán 150 őrkatona, hanem kiképzők is teljesíthetnek szolgálatot Irakban. Megállapodás született arról is, hogy Magyarország 77 darab T72-es harckocsit, valamint négymillió lőszert ad át a szerveződő iraki hadseregnek.