Dioxinnal mérgezték meg Juscsenkót
2004. december 11. 11:48
Osztrák orvosok szerint bizonyított tény, hogy Viktor Juscsenkót megmérgezték. Ezt azután jelentették be, hogy az ukrán ellenzék elnökjelöltjét megvizsgálták egy bécsi magánklinikán.
Az ukrán ellenzék vezére már első, szeptemberi rosszulléte óta állítja, hogy megmérgezték. Ez csúfította el az arcbőrét is. Gyanúját most először hivatalosan is megerősítették osztrák kezelőorvosai.
A vizsgálatok minden kétséget kizáróan kimutatták, hogy Viktor Juscsenko betegségét a dioxin nevű méreg okozta - jelentette be a Rudolfinerhaus nevű bécsi magánklinika igazgatója.
Dr. Zimpfer elmondta még, hogy Juscsenko vérében és szöveteiben a dioxin szintje ezerszerese a normálisnak. A mérget szájon át vette magához. Ekkora mennyiséget akár egy levesbe is bele lehet keverni a súlyosan károsító anyagból az orvosok szerint.
„Kezdettől tudtam, hogy megmérgezték. Sokan vannak, akik félnek tőle és a változásoktól Ukrajnában” – mondta a politikus felesége látogatóba menet a férjéhez.
Az elnökválasztás eredményeit a legfelsőbb bíróság a csalások miatt megsemmisítette, az új szavazást két hét múlva tartják. Az esélyes most már egyértelműen Viktor Juscsenko.