Füst és tűz a plafonig érő szemét miatt

rtl.hu

2004. december 7. 11:03

Lángba borult egy lakás Budapesten, a II. kerületben. Egy ember súlyosan megsérült, négyen füstmérgezést kaptak. A házat elöntötte a füst, a lakókat ezért ki kellett menekíteni az épületből.

A tűz miatt még az ablaka is berobbant annak a Frankel Leó utcai lakásnak, ahova reggel nyolckor riasztották a tűzoltókat. A lakást elborították a lángok, a hatalmas füst még kilométerekről is látszott. A tűzoltók először a lakás tulajdonosait, egy idős házaspárt mentettek ki az erkélyen keresztül. A férfi a hátán égett meg, felesége füstmérgezést kapott. Akárcsak a ház három másik lakója. A füst miatt valamennyi ott lakóra oxigénmaszkot tettek és az utcára vitték.

A füsttől eleinte szinte semmit nem lehetett látni, csak néhány perc után derült ki, hogy a lakásban plafonig érő bálákban állnak a ruhák, és azok gyulladtak meg. A tűzoltók szerint a hatvan négyzetméteres lakásban 120 köbméter ruhát halmoztak fel.

Két órával a riasztás után a tűzoltók már rengeteg ruhát és papírdobozt szórtak ki a hátsó udvarra. Akkor, amikor még nem is jutottak be az összes szobába. Az oltást végül délután 1-re fejezték be, a lakók visszamehettek lakásaikba. Azt, hogy az idős házaspár miért halmozott föl annyi ruhát és azok miért gyulladtak meg, még nem lehet tudni.

Egyre több a hasonló ügy

A tűzoltók tájékoztatása szerint egyre több olyan esettel találkoznak, amikor idős emberek hulladékot halmoznak fel a lakásukban, és ez katasztrófát okoz. November 28-án a fővárosban füstmérgezésben halt meg az az idős nő, aki lakását szeméttel zsúfolta tele. Az áramot már kikapcsolták nála, így gyertyával világított. Ez lobbantotta lángra a szeméthalmot.

Pár nappal korábban egy 72 éves asszony holttestét találták meg Miskolcon a házában. A kihívott tűzoltók először nem akarták elhinni, hogy valaki élhet a házban, mert plafonig ért a szemét. November elején pedig egy budapesti férfi robbantotta fel lakótelepi lakását. Ő, amit a kukákban talált, azt hazavitte, így a saját maga által kialakított járatokon tudott közlekedni.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!