Alkoholt találtak Bubik vérében

rtl.hu

2004. december 1. 17:29

Az orvosszakértő szerint a színész közepesen ittas volt, ami közrejátszhatott a balesetben. Ha beköti az övet, életben maradhat.

A frontális karambolban a szembe jövő vételen sofőr kisebb karcolásokkal szállt ki a kocsiból. A mellette ülő utasnak a kulcscsontja tört el. Ez tipikus biztonsági öv okozta sérülés. Mindketten be voltak kötve, mindketten túlélték az ütközést.

Bubik István nem használta a biztonsági övet. A most elkészült orvosszakértői vélemény szerint halálát a fejsérülések okozták. Az ütközés után a pörgő autóban, amely végül az oldalán állt meg, össze-vissza csapódott.

'Szakértő elsődleges véleménye alapján, amennyiben a biztonsági öv bekapcsolva van, feltehető, hogy nem következik be ilyen tragikus sérülés a sebességhatárt is figyelembe véve' – mondta Bozsó Zoltán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

A rendőrség megállapításaiból arra lehet következtetni, hogy a beleset okai külön-külön nem végzetesek, és legtöbbjét el lehetett volna kerülni. Bubik István egy 1966-os, tehát majdnem negyven éves kocsival közlekedett, amin nyári gumik voltak. Az úton foltokban deresedés, lefagyás volt. A színész a megengedett hatvannál gyorsabban hajtott. Hajnali ködös párás időben közlekedett. A kocsiban nem volt légzsák, és az öv sem védte. Az orvosszakértő megállapította, hogy Bubik István ittasan vezetett. A színész vérében másfél ezreléknél magasabb véralkoholszintet mértek, amely azt jelenti, hogy közepes mértékű alkoholos befolyásoltság alatt állt.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!