Tüntetés az áruháznál
2004. november 30. 17:50
Építési vállalkozók demonstráltak Kalocsán a Magyarországon a közelmúltban megjelent, és dinamikusan terjeszkedő élelmiszer-áruház épülő üzlete előtt.
A tiltakozó alvállalkozók délelőtt blokádot vontak az épülő üzlet köré. Eddig ők dolgoztak itt, most már nem mehettek be az áruház területére. A munkát ugyanis más cégekre bízták, és azokat, akik a járandóságukat követelik, elküldték az építkezésről. A német cég vezetői szeptemberben tárgyaltak utoljára az alvállalkozókkal, akik azt állítják, eddig a nekik járó összeg mindössze egytizedét kapták meg.
Bár a német cég egyik képviselője elhajtott a tüntetés mellett, nem állt meg, és nem tárgyalt a tartozásról az alvállalkozókkal. A demonstrálók azt mondják, ha nem kapják meg a pénzüket, tovább folytatják a tiltakozást, és később ennél erőteljesebb módszerektől sem riadnak vissza.
'Nincs kizárva, hogy erről a területről nem fogunk beljebb menni, még hogyha birtokháborítást is követünk el, én legalábbis bízok benne, hogy néhány személyt még magam mellé tudok állítani, hogyha nem jutunk eredményre, akkor bizony szedjük fel a térkövet, vagy törjük ki az ablakokat, vagy netán verjük be a falat' – mondta Gózon János, építési vállalkozó.
Az áruházlánc egyszerre több üzletet is épít. Szolnokon és Szombathelyen is hasonló a helyzet, ott is tartoznak az áruházlánc üzleteit építő vállalkozóknak. Gyulán pedig csütörtökön utcára is vonulnak azok az alvállalkozók, akik azt állítják, nem fizették ki őket.