2004. november 11. 20:08

Leggyakrabban színészek és zenészek lesznek bálványok. Olyan sztárok, akiket százezrek, avagy milliók imádnak. De ma már a sportolókért, illetve olyan emberekért is tombolva rajong a közönség, akiket nem lehet egyetlen kategóriába sorolni.

Az ismert emberek közül is csak kevésnek adatik meg, hogy igazi bálvánnyá váljék. Az 50-es évek Amerikájában viszont két fiatalnak is sikerült elérni ezt. Marilyn Monroe búgó hangjába milliók voltak szerelmesek. A gyári munkás lányból pillanatok alatt lett világhírű szexszimbólum.

Az amerikai filmművészet fenegyereke, James Dean mindössze 24 évet élt. És bár életében mindössze három filmet forgatott, tinédzserek millió bálványozták. Vad volt és lázadó, valószínűleg ez okozta a tragédiáját is. Tűzpiros Porschéjában egy autóbalesetben halt meg. Ennek hírére több tinédzser is öngyilkos lett bánatában.

Nálunk ezidőtájt javában tombolt a szocializmus, ez természetesen kordában tartotta az effajta bálványimádatot. Latinovics Zoltánnak, Honti Hannának, Szécsi Pálnak vagy Máté Péternek mégis sikerült követendő stílust teremtenie. A rendszerváltás aztán felszabadította az érzéseket, a sztárpalánták sokkal könnyebb helyzetbe kerültek.

Jimmyt rajongói csak a Királyként emlegették. Temetésén emberek százai álltak sorba a koporsójánál, hogy elbúcsúzzanak imádottjuktól. Egy 15 éves lányt, aki Jimmy talán egyik legnagyobb rajongója volt, annyira megviselt az énekes tragédiája, hogy az énekes halála után nem sokkal öngyilkos lett.

„Lehet, hogy úgy gondolta, hogy így fog találkozni Jimmyvel. Nem szerelemmel rajongott érte, csak rajongó volt” – mondta a lány édesanyja.

Delhusa Gjon 30 éve énekel. Mediterrán félmagyarsága izgalmassá tette művészetét, talán ennek is köszönhette, hogy gyorsan imádókra talált. Az énekes pályafutása 30 éve alatt rengeteg relikviát kapott rajongóitól. Több doboznyi szerelmes és kritikus levéltől már megszabadult, de még így is maradt rengeteg ajándék. A rajongói adományok között a bilincstől a festményig minden megtalálható.

Gjon egyik fanatikus híve, egy három gyermekes édesanya még odáig is elmerészkedett, hogy magára tetováltatta a sztár arcmását és aláírását. Mónika azt reméli, hogy Delhusa így örökre vele marad.

„Három napos kóma után felébredtem, és épp a Gjon száma szólt. Attól kezdve nekem Gjon a plátói szerelem” – árulta el Mónika.

A szakemberek szerint az sem ritka, hogy a rajongó szülők sokszor megpróbálják gyermekeiket az imádott sztár képmására faragni. Héjjas Ricsit nem a szülei kényszerítették arra, hogy mini Balázs Palivá váljon. A kisfiú kívülről fújja Balázs Pali dalait, ugyanúgy hordja a haját, és ugyanúgy öltözködik, mint felnőtt példaképe. Ricsit persze már Balázs Pali is ismeri, és van úgy, hogy a koncertjein színpadra szólítja az ifjú konkurenciát.

Majoros Péter, ismertebb nevén Majka pillanatok alatt lopta be magát százezrek szívébe. És bár az ózdi fiú nem tarja magát sztárnak, otthon mégis hősként tisztelik. Majka abban mutatott újat, hogy mindig kimondta, amit gondolt.

Arra, hogy hol, kiből lesz bálvány, természetesen nincs recept. Sokszor nem is a tehetségen, vagy az egyéniségen, hanem leginkább a profi sztárcsinálókon múlik, hogy valakit néhány év után elsüllyesztenek, vagy örökre halhatatlanná tesznek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!