Elefántcsontpart a polgárháború szélén

rtl.hu

2004. november 10. 15:59

Teljes zűrzavarba zuhant Elefántcsontpart néhány nap alatt. Dühödt tüntetők veszik körbe a francia katonákat, akik annak idején békefenntartókként érkeztek a nyugat-afrikai országba.

Az összecsapások azután robbantak ki, hogy az elefántcsontparti légierő - állítólag véletlenül - lebombázott egy bázist, ahol kilenc francia halt meg.

'El akarok kapni egy franciát. Franciát akarok enni. Egy olyan franciát, mint Chirac'- kiáltotta egy helyi tüntető.  Háborgó elefáncsontpartiak védik az elnöki palotát Abidjanban. Attól tartanak ugyanis, hogy a franciák el akarják mozdítani Laurent Gbagbo államfőt hivatalából. A helyzet annyira feszültté vált, hogy lassan már nincs maradásuk az ENSZ békefenntartóknak sem.

A hatezres kéksisakos kontingens négyezer katonája francia. Két éve érkeztek Elefántcsontpartra, hogy szétválasszák a lázadókat és a kormányerőket, miután a szembenállók megállás nélkül lőtték egymást, és már civilek százezrei hagyták el otthonukat. A nem is olyan távoli múltban még Nyugat-Afrika legnyugodtabb és leggazdagabb országának számító államot ma puccsok, zavargások, tüntetések, vérfürdő és káosz jellemzi.

A legsúlyosabb, két évvel ezelőtti konfliktus szétszakította az országot. Északot a lázadók ellenőrzik, délen pedig továbbra is Gbagbo elnök az úr. Az államfő a múlt héten parancsot adott a légierőnek, hogy mérjen csapást a lázadók állásaira. Csakhogy a rakéták - állítólag véletlenül - egy francia bázist találtak el. Kilenc francia katona, valamint egy amerikai segélymunkás meghalt. Erre Párizs is lépett és az erőszakot már nem lehetett megfékezni.

'A Köztársasági Elnök úr parancsot adott a repülőgépek megsemmisítésére, amelyek az elmúlt napokban többször is megsértették a tűzszüneti egyezményt' – mondta el Michele Alliot-Marie, francia védelmi miniszter. A francia csapatok gyakorlatilag megsemmisítették az egész elefántcsontparti légierőt: vagyis két földön álló Szuhoj vadászgépet és több helikoptert kilőttek.

Néhány órával késõbb feldühödött elefántcsontpartiak támadtak meg francia bázisokat és civil intézményeket. Gimnáziumokat, éttermeket, szállodákat gyújtottak föl, miközben a katonák könnygázzal próbálták megfékezni a rohamozó tömegeket. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ezután rendkívüli ülésen követelte az erőszak leállítását. 'A Biztonsági Tanács teljes támogatásáról biztosítja a francia és az ENSZ erők elefántcsontparti akcióját. A testület felhatalmazást ad, hogy minden lehetséges módon állítsák helyre a rendet'- mondta el John Danforth az ENSZ BT soros elnöke.

Csakhogy a tüntetõk nem kérnek az egykori gyarmattartó franciákból.  'Nem akarjuk, hogy a franciák idejöjjenek, és elvegyék az országunkat, amit mi építettünk fel. Ebbe nem megyünk bele. Azért vagyunk itt, hogy megmentsük és fölszabadítsuk a hazánkat' – mondta egy tüntető.

A francia vezetõk azt mondják, hogy a kontingens nem akarja megdönteni az elnök hatalmát, csak az országban élő francia állampolgárok biztonságára ügyel. Az elefántcsontpartiak azonban nem hisznek nekik. Élő pajzsot alkotva védik Gbagbo elnököt, illetve az állami tévé és rádió épületét.

A franciák közben helikopterekkel szállítják biztonságosabb helyekre a külföldieket, a helyiek pedig otthonukba zárkózva várják, hogy újra rend legyen az utcákon. Erre egyelőre nincs esély, annak ellenére, hogy az ENSZ, az Európai és az Afrikai Unió illetve más szervezetek megbízásából már a dél-afrikai elnök is megpróbálkozott a közvetítéssel.

A fokozódó erőszak egyre inkább kihat a gazdaságra, miután leállították a kakaó kivitelét. A nyugat-afrikai országban gyártják a világon a legtöbb kakaót. A Föld kakaótermesztésének 40 százaléka származik innen, ráadásul ennek nagy részét éppen ezekben a hónapokban exportálnák.   

A válságot súlyosbítja, hogy miközben a kormányerők és az eredetileg békefenntartásra érkezett francia katonák farkasszemet néznek egymással, a lázadók ellenőrzése alatt álló északi területekre senki nem figyel. Pedig itt közben kikapcsolták a városok víz és áramellátását, és bármikor pusztító járványok törhetnek ki. Egy év viszonylagos béke után, Elefántcsontpart ismét a polgárháború szélére sodródott.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!