Somogyi Ferenc lesz a külügyminiszter

rtl.hu

2004. október 28. 17:20

Nem változik a politikai menetrend, novembertől Somogyi Ferenc lesz az új külügyminiszter.

Kovács László már csak néhány napig az ország külügyminisztere. A diplomácia leköszönő irányítója délelőtt még azt mondta híradónknak, hogy ha kell, tovább dolgozik.

'Ha miniszterelnök úr azt kéri, hogy amíg Magyarországon vagyok, vagyis el nem dõl a bizottság sorsa, maradjak a hivatalomban, örömmel megteszem' – mondta Kovács László.

Nem sokkal később viszont kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc erre nem kérte Kovács Lászlót. Utódját, Somogyi Ferencet már meghallgatta a parlament integrációs bizottsága. Somogyi Ferenc a jövő héten tehát hivatalba lép. Bizonytalan viszont, hogy Kovács László valóban az unió energiaügyi biztosa lesz-e. A külügyminiszter meghallgatása után sok bírálatot kapott felkészületlensége miatt. A bizottság elnöke most valamennyi tagország kormányával újra egyeztet a jelöltekről. Van, ahol cserélni is fog.

'Kovács László jelölésében nem változott, nem is változhatott semmi, hiszen Barrosso elnök úr álláspontját és javaslatát a kialakult helyzetről a tagországok miniszterelnökei nem ismerik, ha majd megismerik, akkor lesz róla véleményük' – mondta Batiz András, kormányszóvivő.

A Fidesz uniós képviselői szerint most van a legjobb alkalom arra, hogy Gyurcsány Ferenc mást jelöljön biztosnak.

' Magyarországra nézve nagyon kellemetlen lenne, ha egy leszerepelt személyt jelölne újra. Én ennél bölcsebbnek gondolom Gyurcsány Ferencet' – mondta Szájer József

A külügyminiszter az RTL Klub Híradójának azt mondta, hogy tudását az energetikáról legutóbbi meghallgatása óta már megtöbbszörözte.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!