Hogyan tovább M7-es?
2004. október 21. 8:34
Elképzelhető, hogy eredménytelennek minősítik az M7-es Nagykanizsa és Becsehely közötti szakaszára tavaly kiírt közbeszerzési pályázatot, és koncessziót írnak ki rá.
A lap úgy tudja, a Nemzeti Autópálya Rt. igazgatósága pénteken dönt arról, hogy hirdetnek-e eredményt vagy sem, a végső szót azonban a szaktárca mondja ki. A lap értesülései szerint az NA Rt. az eredménytelenséget azzal indokolná, hogy a szerződés teljesítésre alkalmatlan, bár a lap információi szerint a társaság is a pályázat lezárása mellett van.
Ha eredménytelennek nyilvánítják a tendert, az érintett 18 kilométeres részt várhatóan összevonnák a balatoni sztráda még hiányzó, Nagykanizsa-Balatonkeresztúr szakaszával, így tennék vonzóbbá a projektet a koncesszornak. Az ötlet szépséghibája, hogy az utóbbinak még nincs építési engedélye.
Az eredménytelenséget szakmai körökben aggályosnak és törvénysértőnek tartják, és a beruházás 2006. december végi határideje is kitolódna, akár egy évvel.
A Nagykanizsa-Becsehely közötti szakaszra tavaly decemberben indított nyílt előminősítéses közbeszerzést az NA Rt. Idén áprilisban hirdettek eredményt: akkor hat pályázót hívtak fel ajánlattételre.