Késik a gyógyszerek összegyűjtése

rtl.hu

2004. október 19. 17:17

A gyógyszergyártók szerint biztos, hogy hónapokat csúszik a szemétbe kerülő gyógyszerek összegyűjtése. Pedig veszélyes hulladékról van szó.

A minisztériumban még nem készült el egy, a program elindításához szükséges jogszabály. Jelenleg két gyűjtőláda van Magyarországon. Egy a Környezetvédelmi Minisztériumban, egy a ládákat gyártó cégnél. Eddig ennyi. És egyelőre úgy tűnik, hogy egy ideig ennyi is marad. Ahhoz, ugyanis, hogy a program elinduljon kell egy jogszabály. Ami hónapok óta várat magára.

'Vannak olyan dolgok, amit csak a rendelet megjelenése után tudunk elkezdeni. Szerződések, engedélyek. Ez két-három hónapot is igénybe vehet. Különösen, ha belevesszük, hogy a karácsony is ebbe az időszakba fog esni'- közölte Miklósi András, a gyártó cég ügyvezető igazgatója.

Ez azt jelenti, hogy ha a jogszabályt még holnap elfogadják, már akkor is késéssel indulhat el a program. Magyarországon becslések szerint évente 2500 tonna gyógyszer kerül a szemétbe. Vagy azért, mert lejárt a szavatosságuk, vagy, mert fölöslegesen vásárolták. A gyógyszer veszélyes hulladék, ezért az Egészségügyi Minisztérium azt tervezte, hogy januártól a patikákban ezeket külön gyűjtenék össze. 'Folynak az egyeztetések, a különböző szakmai szervezetekkel, gyártókkal, hogy milyen jogszabályi szinten kell ezt szabályozni. Reméljük, hogy tudjuk tartani a határidőt, és januárban be tudjuk vezetni a rendszert' – mondta el Tóth Judit, a minisztérium szóvivője.

Úgy tudjuk, hogy a jogszabály tervezetét a gyártók még augusztusban átadták a minisztériumnak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!