Hónapokat kell várni a mellrákszűrésre
2004. szeptember 24. 17:38
Egy, a híradónak nyilatkozó nő azt mondja, hét hónapot kellett volna várnia a mellrákszűrésre, ha nem fizet hálapénzt.
Az időben felismert mellrák gyógyítható. Minden szakember ezt mondja. A daganatot azonban nem elég idejében észrevenni- egy vizsgálatra is el kell jutni. Ez pedig nem mindig egyszerű. Az egyik hölgy hónapokat várt a mammográfiai vizsgálatra azután, hogy észrevette: 10 centiméteres csomó van a mellében.
„Őrjöngtem, elkezdtem sírni és ordítozni. Mondtam, hogy addig pont belehalhat az ember, ha itt valami gond van. Azt mondták, sajnálják, de nem tudnak korábbi időpontot adni, mert nagyon sok a beteg, és kevés a gép” – mondja az asszony.
A Magyar Rákellenes Liga elnöke szerint ez nem egyedi eset. Tapasztalatai szerint ugyanis a szűrésre gyakran várni kell.
A véletlenszerűen kiválasztott Péterffy Sándor Kórházban azt állítják, náluk nem kell sokat várni. Két héten belül biztosan sorra kerül minden jelentkező. Ebben a kórházban inkább a kevés jelentkezőre panaszkodnak.
„A nők foglalkoznak a témával, de így is kevés a vizsgálat még. Azt tudom mondani, hogy nálunk sokkal több vizsgálatot tudnánk elvégezni, ha lenne jelentkező” – jelentette ki Dr. menyhárt Katalin, a Péterffy Sándor Kórház főorvosa.
A statisztikai hivatal adatai szerint tavaly több mint 6 ezer nő mellében találtak daganatot. Ebben a betegségben közülük több mint kétezren meghaltak. A statisztika annak ellenére sem javul, hogy a szűrővizsgálatokra minden évben egyre többen mennek el.