Doppingtrükkök
2004. szeptember 14. 9:12
A legprofibb doppingolók állítólag szilikon zsákot operálnak szervezetükbe, melyben idegen vizeletet csempésznek be a tesztre.
Már az ókori görögök is kipróbáltak különféle módszereket (mint például a diéta), de olyan stimuláló szerek - úgymint a koffein, a kokain, sztrichnin vagy az alkohol - már a 19. században előfordultak. Az 1904-es olimpián Thomas Hicks például úgy nyerte meg a maratoni futást, hogy nyers tojást evett és brandyt ivott. Ez még nem is lett volna nagy baj, de sikerét beárnyékolja az a tény is, hogy bizonyítottan az első olyan sportoló volt, aki a viadal során teljesítményfokozó szerrel élt, edzőtársaitól ugyanis fájdalom-csillapítókat kapott menet közben. A világ első doppinghalálát 1896-ban regisztrálták, akkor a walesi kerékpáros, Arthur Lindon halt meg a Bordeaux-Párizs viadalon.
Mindent a cél érdekében
A doppingolók a jövő rokkantjai. Így gondolják a téma szakértői, akik valóságos harcban állnak a tiltott szereket alkalmazókkal szemben. Eddig csak olimpiákon – 38 ország 75 versenyzője bukott meg. Ami állítólag csak a jéghegy csúcsa.
„Azt, hogy senki nem doppingol, gyakorlatilag egyik sportoló sem hiszi el. Ezért sokan úgy gondolják, hogy nekik sincs más dolguk, nekik is doppingolni kell. Csak az a lényeg, hogy ez nem derüljön ki” – mondta Dr. Bakanek György doppingszakértő.
4 fajta módszer
A legóvatosabbak csak a felkészülés alatt élnek teljesítmény növelő szerekkel. A versenyen már tiszták. A lebukást azzal lehet elkerülni, hogy nem indulnak felkészítő versenyeken, ahol ellenőrizhetik őket. Sokan a dopping mellé fedőszereket szednek, ezzel akadályozva meg, hogy az ellenőrzés bármit is kimutasson. A legismertebb ilyen anyagok a vízhajtó és az epitesztoszteron.
Egy másik módszer a kimutathatatlan teljesítmény növelőkre épül, ilyen a vörösvérsejt termelő EPO, vagy pedig maga a vérdopping. Amikor a sportoló levett vérét lefagyasztják, majd röviddel a verseny előtt visszajuttatják. Így növelve az izomzat teljesítményét.
„1991 óta használták a TGH-t. Senki sem tudta kimutatni tíz éven keresztül… Rengeteg amerikai nyert első helyet ennek segítségével” – mondta a szakértő.
A legmodernebb trükk az úgynevezett pisilő gép. Amikor a versenyző nem a saját vizeletét adja le, hanem másét. A végbélbe helyezett ampulla tiszta vizelet tartalmaz, amely egy cső segítségével jut el a péniszhez. De van, aki egy kis szilikon zacskót műttet a hasába, és ezen keresztül távozik a doppingmentes pisi. Ez a kis műtét percek alatt megvan, és a végeredmény szinte láthatatlan.
Vannak azonban, akik még ennél is többre képesek. A mostani athéni olimpián több olyan női versenyző is indult, akik nemrég még férfiak voltak. A nemváltás megengedett. A különféle doppingszerekkel 10-20 százalékkal növelhető egy sportoló teljesítménye, ami métereket, másodperceket és rengeteg pénzt jelent. Nem csak a sportolónak, hanem annak is, akiktől vásárolnak.
Mi történik évek múltán?
Néhány női sportolóból a rengeteg hormon hatására férfi lesz. Mások impotensek, rákosak, agykárosodottak lesznek, vagy éppen a szívük viszi őket a sírba. De hát ők úgy döntöttek, hogy számukra nem a részvétel a fontos, hanem csak is a győzelem.
Negatív magyar doppingrekord:
Lemondások a súlyemelőknél
Ki a felelős?
Dopping: nem ellenőriznek az egyesületek
Negatív visszhang külföldön
Kizárhatják Magyarországot az olimpiáról Negatív magyar dopping rekord
Fazekas-ügy:
Fazekas-ügy: újravizsgálást kér a szövetség
Fazekas: "hibáztam!"
Fazekas nyerte a negyedik aranyat
Annus-ügy:
Annus kétféle mintát adott le
Annus hivatalosan is befejezte
Nem adja vissza az aranyérmet Annus
Nem a saját vizeletét adta le
Rendőrök védték meg a doppingellenőröket
Elvették Annus aranyérmét
Annus nem utazott Athénba
Annus Adrián visszavonul
Egyéb dopping-botrányok az olimpián:
Újabb doppingügy a magyar csapatban
Hivatalosan is elvették Gyurkovics ezüstjét
Elvehetik az ezüstérmet Gyurkovics Ferenc súlyemelőtől
Megvan az első doppingbotrány az olimpián
Doppingszűrés: több pozitív tesztre számítanak