Bronzbarna testek korhatár nélkül
2004. szeptember 14. 20:19
Szexi lányok, bronzbarna testek, és szabad szemmel alig követhető parádé: persze nemcsak erről szól a fitnesz, a magyar bajnokságon ebből láttunk a legtöbbet.
Arányos testek, kidolgozott izmok, akrobatikus mutatványok. A hétvégi Fitnesz Magyar Bajnokságon kiderült, korhatár ebben a sportágban biztos, hogy nincs. A 200 induló között volt 4 éves és 40 éves is.
Herczog Erzsébet - nem titkolja - 40 éves és 5 gyermek édesanyja. A mozdulatokat látva mindezt nehéz elhinni. Fiatalon szertornázott és atletizált. 20 év kihagyás után pedig 5 évvel ezelőtt úgy döntött, itt az ideje az újrakezdésnek és 35 évesen ringbe szállt a fiatalokkal.
“Az ötödik gyermek után 20 kiló fölösleg volt rajtam, és először csak ezt szerettem volna leadni. Utána láttam, hogy jönnek ki az izmok a combomon és ekkor 2 hónap múlva már egy fitnesz versenyen el is indultam” – meséli Erzsébet.
Elnour Szamira 8 éves. Négy éves kora óta szinte minden nap az edzőteremben gyakorol, aminek meg is van az eredménye. Kategóriájában többszörös aranyérmes. De ne higgyék, hogy szülei kényszerítik minderre. Imádja ezt a sportot és a verseny előtt pár órával büszkén mutatja fellépő ruháját. A kis versenyző egyáltalán nem izgul, szülei viszont annál inkább.
“Évenként változik a produkció, évenként változik a ruha és mindig jobbnak kell lenni. Ez egy nagyon fontos szempont, ugyanis az első helyezettől elvárják azt, hogy a következő is jobb legyen” – mondja Elnour édesapja. Szamira ezen a versenyen is mindent beleadott, aminek természetesen meg lett a jutalma: egy aranyérem.
Kategóriánként más és más volt az elvárás. Egyvalami azonban megegyezett: nem a dagadó nagyméretű izmok, hanem a kidolgozott, szimmetrikus test látványát díjazta a zsűri.
Egy kis műbarnaság tégelyből, és így lesz a meglévő izomból még látványosabb köteg. A szépségért pedig meg kell szenvedni. Akit ugyanis bekentek vele, az többé nem ülhet le, ez a szín ugyanis cseppet sem tartós.
Bódi Attila először indult ilyen versenyen. A cél érdekében kemény edzésbe és diétába kezdett. 2 hónap alatt 10 kilót fogyott. Az öltözőben férfitársai azonban nem emiatt irigykedtek rá.
“Bízom benne, hogy azért nem viselte meg nagyon a szervezetemet annyira, mint amennyire mondják. De hát biztos, hogy nem tett nagyon jót a testnek a fehérje diéták és a különböző megvonások” – mondja Attila.
Ahhoz, hogy valaki ilyen idomokkal rendelkezzen, bizony sok nélkülözésre és kemény munkára van szükség. Aki azonban inkább szép domborulatokra vágyik, annak ott a modell kategória, vagy a ritmus gyakorlatok. És ezt nem lehet elég korán és túl későn sem kezdeni.