Kétszámjegyű gázdrágulás jövőre?
2004. szeptember 7. 8:37
Jövő június végéig mintegy 30 százalékkal emelkedik a gáz import ára az idén júliusihoz képest. Ez áll a Boston Consulting Group elemzésében, amit a MOL vezetősége hozott nyilvánosságra hétfőn.
A MOL vezetői azonban jelezték, hogy a lakosság számára a hatóságilag megállapított gázár biztosan nem nő majd 30 százalékkal, mert a kompenzációs kassza jelentősen mérsékli az áremelkedést – írja a Magyar Hírlap. Jelenleg a gáz importára 33-34 forint köbméterenként. Ez - az elemzés szerint - januárra 36 forint fölé, jövő júniusára pedig várhatóan 38 forint fölé emelkedik. A tanulmány hozzáteszi, hogy a magyar lakossági gázárak még mindig jelentősen a nemzetközi árak alatt maradnak. Hiszen amíg Magyarországon ezer köbméter lakossági gáz alig több mint 200 dollár, addig szinte minden fejlett országban több mint 400 dollár.